A krónikus obstruktív tüdőbetegség (chronic obstructive pulmonary disease, COPD) olyan kórállapot, amelyet lassan és fokozatosan súlyosbodó, nem teljesen visszafordíthatatlan légúti áramláskorlátozottság jellemez. Ez a tüdők abnormális gyulladásos reakciójának következménye, amelyet különböző károsító részecskék vagy gázok tartós és rendszeres belégzése vált ki. A fejlett ipari országokban a felnőtt lakosság 4-7 százalékát érinti, hazánkban legalább 500 ezer ember szenved e betegségben.

Az Országos Korányi Pulmonológiai és Tbc Intézet módszertani osztályának adatai szerint 2004-ben a hazai pulmonológiai hálózatban 61 794 beteget regisztráltak. Ez az adat is jelzi, hogy tovább kell fokozni a COPD-betegség felismerésére tett erőfeszítéseket. A betegség korai, még hatékonyan kezelhető fázisban történő felfedezése kérdőíves és légzésfunkciós (spirometriás) szűrőprogramok segítségével valósulhat meg. A tüdőgyógyászati és -gondozói hálózat által rendszeresen elvégezhető ellenőrzés jelentősége abban rejlik, hogy COPD-s beteg szembesíthető a légúti funkciócsökkenéssel, s így kezelése - a beteg megfelelő együttműködésével - eredményesebb lehet. A betegek kiszűrése, megfelelő szakmai tapasztalatokon alapuló kezelése és gondozása csak a háziorvosi hálózat segítségével lehetséges, amelyhez a kérdőíven alapuló rendszer nyújthat alapot.

COPD-re minden olyan betegnél gondolni kell, aki krónikusan köhög, köpetürítése vagy terhelésre fellépő nehézlégzése van és/vagy kórtörténetében a betegség kockázati tényezőinek (dohányzás, munkahelyi vagy környezeti légszennyeződés stb.) tartós expozíciója szerepel, mert a kezdeti COPD felismerése alapvető fontosságú a betegség légzési rokkantsággal járó, illetve korai halálhoz vezető súlyos kórformái és szövődményei kialakulásának elkerülésében.

A COPD légzésfunkciós diagnózisának felállítása, valamint a megbetegedés súlyosságának és prognózisának megállapítása az első másodpercre számított erőltetett kilégzési térfogat (FEV1) és az erőltetett kilégzési vitálkapacitás (FVC) mérésén alapul. Ha a hörgőtágító gyógyszer adását követően a várható érték 80 százalékánál kisebb a FEV1, illetve 70 százalék alatti FEV1/FVC-hányados, ez a COPD meglétét igazolja. A COPD légzésfunkciós vizsgálaton alapuló súlyossági behatárolása szükséges ahhoz is, hogy a társadalombiztosító által támogatott, megfelelő terápiás készítményeket az orvos felírhassa. Emellett a légzésfunkciós vizsgálat alkalmas a már igazolt COPD esetén a betegségromlás mértékének nyomon követésére is. A FEV1-érték az életkor előrehaladtával egészséges emberekben is 15-30 ml/éves csökkenést mutat. Az évenkénti FEV1-csökkenés mértéke dohányosoknál, illetve COPD esetében akár 50-75 ml/éves értéket is elérhet. Az évenként végzett légzésfunkciós vizsgálat segítségével felismerhető a normálistól eltérő FEV1-csökkenés mértéke, illetve a már kezelt beteg esetében a romlás mértékének csökkenése vagy növekedése alapján könnyebben értékelhető az alkalmazott terápia hosszú távú hatásossága.

A betegség legfőbb kiváltó oka a dohányzás. Minden ötödik dohányosnál biztosan várható a megbetegedés kialakulása. Emellett a környezetszennyezés, a munkahelyi légúti ártalom is szerepet játszik a kórkép kialakulásában. A genetikai hajlamosító tényezők jelentőségére utal, hogy a COPD-ben szenvedők 10-15 százaléka nem dohányzó.

A COPD a korai szakaszban szinte észrevehetetlen, a tünetek csak 25-30 évvel a betegség kialakulása után válnak szembetűnővé. Ennek oka, hogy a tüdőnek igen nagy a tartalékkapacitása. A kezdeti szakaszban csak időszakosan, leginkább reggelente jelentkezik a köhögés és a fokozott köpetürítés. Ehhez csak később - a betegség előrehaladtával - társul az először csak terhelésre (pl. lépcsőn vagy emelkedőn járás), majd a szokásos napi tevékenység mellett és végül a már teljes nyugalomban is jelentkező fulladás, amellyel párhuzamosan a köhögés és a fokozott köpetürítés folyamatossá válik, állandósul.

A COPD-t jellemző panaszok és tünetek évek, évtizedek alatt lassan, fokozatosan alakulnak ki, így az állapotromlás nem jelentkezik azonnal. A kórképnek ezt a - beteg alapállapotát meghatározó - megjelenési formáját ún. stabil COPD-ként határozták meg, szemben a heveny COPD-s fellángolással (akut fellángolás = exacerbáció), amely alkalmanként az addig is meglévő panaszok rövid idő alatti (néhány nap), vagy hirtelen jelentkező, "átmeneti" súlyosbodásával jár. A stabil COPD egyensúlyban tartása a megfelelő kezeléssel igen nagy fontosságú a heveny fellángolások kialakulásának elkerülése miatt. Ez azért jelentős, mert az akut exacerbációk lezajlása után a beteg általános egészségi állapota minden alkalommal alacsonyabb és alacsonyabb szinten állapodik meg, ennek következtében a további kórlefolyás lényegesen rosszabb prognosztikai kilátásokat mutat. A betegség fellángolásán gyakran áteső betegeknél a kórkép az exacerbáció lezajlása után nehezebben tartható egyensúlyban, azaz a beteg hajlamosabb a relapszusokra. Emellett kifejezett romlást mutat a betegség rövid távú mortalitása is; ez az exacerbáció miatt kórházi kezelésre szoruló enyhe és középsúlyos (az exacerbációt megelőző stabil állapot meghatározása) COPD-sek esetében elérheti a négy, míg a légzési elégtelenség miatt intenzív osztályi ellátásra szorulók esetében a 24 százalékot. Utóbbi betegcsoport esetében súlyos (a súlyosbodást megelőző stabil állapot beosztása) COPD esetén az egyéves halálozás a 46 százalékot is elérheti.

A fellángolások, súlyosbodások elkerülésének mértéke mellett a kezelés hatékonyságának megítélése a jelenleg mérvadónak tartott álláspontok szerint elsősorban az egészségi állapot, az életminőség, valamint a betegséghez kapcsolódó panaszok javulása vagy a betegség romlásának csökkenése alapján történik. A légzésfunkciós vizsgálatok szerepe ilyen szempontból másodlagos.

A COPD nemcsak aluldiagnosztizált, de a klinikai tapasztalatok alapján jelentősen alulkezelt megbetegedés. Ennek okai egyrészt a betegcsoport kevéssé készséges együttműködése, illetve a mind ez idáig rendelkezésre álló gyógyszeres kezelési lehetőségek hatásosságával állnak öszszefüggésben.

A stabil COPD kezelésére alkalmazott gyógyszerek három fő ponton befolyásolják a panaszokat: egyrészt a hörgőfal simaizomgörcsének oldásával, másrészt a hörgőnyálkahártya-duzzanat és a következményes megvastagodás mérséklésével, harmadrészt pedig a gyulladás és fertőzés okozta fokozott köpettermelődés csökkentésével.

A hörgőtágító készítmények a hörgőfal smaizomgörcse oldásának hatékony gyógyszerei. A kortikoszteroid készítmények a gyulladásos nyálkahártya-duzzanat és a fokozott váladékképződés csökkentésére képesek. A korábbi kezelési lehetőségekhez képest az idén januártól a COPD-s betegek számára immár hazánkban is támogatással rendelhető hosszú hatású inhalációs, illetve kombinációs hörgőtágító és gyulladáscsökkentő készítmények megjelenése számottevő elmozdulást eredményezett a COPD kezelésében.

A hosszú hatású hörgőtágító inhalációs szerek nagy előnye, hogy az elnyújtott - 12-24 órás - hatóidő miatt a panaszok tartósabban mérséklődnek, lényegesen ritkább, napi egy- vagy kétszeri gyógyszerbevitel mellett. Hátrányuk, hogy a kettős - hoszszú és rövid hatású - béta agonista formoterol kivételével ezek a készítmények rohamoldásra nem alkalmasak. A kombinációs készítmények fő előnye, hogy csökkenthető az alkalmazott eszközök száma, egységesíthető azok típusa, illetve hogy a beteg úgy használhatja gyógyszerét, hogy nem kell választania az egyes komponensek között. Mindezekkel fokozható a kezelési útmutatók betartatása a beteg részéről.