BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fillérre egyforma áron adták el a szőlőt Orbán barátai

Szinte fillérre egyeznek az Orbán család üzlettársai által 2002-ben értékesített szőlők felvásárlási árai - írja a Népszabadság. A lap szerint ez derül ki abból, ahogy a Tokaj Kereskedőház (TK) rendszerhibára hivatkozva pontosította az Orbán család meggazdagodását vizsgáló bizottság kérésére kigyűjtött adatokat az előző ciklus felvásárlásairól. A kereskedőház Stumpf István kancelláriaminiszter előterjesztésére négymilliárd forint tőkejuttatást kapott az Orbán-kormány idején. Stumpf szerint a pénz a mai napig a kereskedőház tőkéjét gyarapítja, noha az ÁPV Rt. 2002 júliusában megállapította: azt már addigra elköltötték. Ismert, hogy több tízmillió forint értékben vásárolt fel a TK szőlőt. (Sokszor gyenge minőségűt, igaz, nem ecetnek, hanem asztali bornak valót, ellentétben a Népszabadság egy korábbi állításával.) Az eladók között volt Stumpf Miklós, a kereskedőház vezérigazgató-helyettese (Stumpf István unokatestvére) és családtagjai, Kállai Attila, az Orbán Viktor feleségének akkori résztulajdonában lévő Sárazsadány Kft. ügyvezetője, illetve a cég résztulajdonosai, Kékessy Dezső volt párizsi nagykövet és Szász I. Attila ügyvéd, a TK jogi képviselője. A kereskedőház pontosított 2002-es felvásárlási adatai szerint Kállai és Stumpfék is 1099-1099 forintos kilónkénti áron értékesítettek aszút, más szőlőfajtákat pedig 62-65 forintért. (Nol.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.