BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kitört a forradalom az internetezésben

A bővülésben nagy szerepet játszik az árcsökkenés, októberi akciójában több szolgáltató is ingyen kínálja az ADSL-elérést az év végéig. Az előfizetői bázis bővülésével az internetszolgáltatók mellett a tartalmat kínálók és a hirdetők számára is egyre vonzóbb lesz a világháló.

A hazai internetpiac jelenét és közeljövőjét a szélessávú elérésre való áttérés határozza meg a piaci szereplők szerint. Folyamatos és gyors fejlődésre lehet számítani ezen a területen, és két éven belül akár az egymilliót is elérheti az ilyen típusú kapcsolatra előfizető magyar háztartások száma - véli Simó György, a T-Online Magyarország vezérigazgatója. Az elmúlt években nagymértékben bővült az internetpiac mind a telefonvonali, mind a kábeltechnológiát tekintve, bár az ADSL-piac növekedése dinamikusabb volt - mondta érdeklődésünkre Zsembery György, az Invitel Rt. marketingért felelő vezérigazgató-helyettese. Jellemző folyamat, hogy a modemen keresztül internetezők száma fokozatosan csökken, ADSL-re, illetve kábelre térnek át, az újonnan belépőknek pedig már csak elenyésző része használ kapcsolt vonali (dial-up) elérést.

A szélessávú kapcsolatok számának gyors növekedését tartja az elmúlt évek legfontosabb tendenciájának Mátrai Gábor, a UPC Magyarország Kft. külkapcsolati igazgatója is. Jelenleg az összes kapcsolat 60 százaléka már ilyen típusú, ez egyedülálló Európában. Ő is kiemeli, hogy az új internethasználók már szélessávú elérést vásárolnak, és a dial-up-előfizetők egyre nagyobb számban térnek át széles sávra. Magyarországon az otthoni internetkapcsolattal rendelkezők aránya a 14-69 évesek körében a tavaly év végi 13-ról júniusra 16 százalékra nőtt a TNS-NRC kutatásának adatai szerint. Az internetet hetente legalább egyszer használók tábora is emelkedett, a 2001-es hétről az első fél év végére 19 százalékra a 14-69 éves korosztály körében.

Az idén várhatóan 60-65 milliárd forintosra bővülő hazai internetpiac legnagyobb szolgáltatói az elmúlt egy évben 30-50 százalékkal növelték előfizetőik számát. A piacvezető T-Online ügyfeleinek száma a tavaly év végi 270 ezerről napjainkra 306 ezerre nőtt. Az UPC előfizetői tábora 2004 végéhez képest mintegy felével bővült, és elérte a százezret, míg az Invitelnél 70 ezer ügyfelet tartanak számon, ez az egy évvel ezelőttihez képest 30 százalékos növekedést jelent.

A széles sáv hazai terjedésében döntő szerepet játszott az elmúlt egy évben végbement folyamatos árcsökkenés. A legnagyobb szolgáltatók belépő szintű lakossági és üzleti ajánlatainak ára 40-50 százalékkal csökkent. A legújabb októberi akciókban a hazai cégek egy része az év végéig ingyen vagy ötvenszázalékos kedvezménnyel kínál ADSL-elérést, míg az akciós időszakot követően több lakossági ajánlat ára is havi 6 ezer forint alatt marad, de a kábeles kapcsolatok között is van 5500 forint körüli konstrukció. Az árcsökkenés mellett az elmúlt évben mind a telefonvonali, mind a kábeltechnológiában többször is végrehajtott sávszélesség-növelés is hozzájárult ahhoz, hogy a felhasználók kedvezőbb ár/érték arányt képviselő konstrukciók közül válogathassanak. Ugyanaz a sávszélesség egyre alacsonyabb havidíjjal érhető el, ugyanazon havidíjért pedig egyre nagyobb sávszélességet kínálnak a szolgáltatók. Magyarországon a szélessávú kapcsolatokon belül két technológia, a telefonvonali (ADSL) és a kábel dominál. Az ADSL-elérések aránya megközelíti a kétharmadot, míg a kábeles hozzáférésű előfizetőké 35 százalék.

A világháló jövőjét döntően befolyásolja, hogy meddig és milyen ütemben nő a szélessávú netezők száma, azaz mennyi fogyasztót lehet majd elérni. Ez azonban nem csupán árkérdés, hiszen az internet terjedéséhez az is fontos, hogy a felhasználók számára érdekes és értékes szolgáltatások és tartalmak legyenek elérhetők rajta. Az internethasználat terjedésében fontos, hogy a levelezés és az információszerzés mellett a szórakozás és az elektronikus kereskedelem is megjelenjen a világhálón - mondta el a T-Online vezetője.

A hazai felhasználók számára is elérhetők már multimédiás tartalmak, például az Origo Play szolgáltatás keretében zenét és videoállományokat lehet letölteni, meghallgatni, illetve megnézni. A világháló szórakoztató jellegét erősítheti az interneten keresztüli televíziózás elindulása, az ezzel kapcsolatos előkészületeket a T-Online-nál már megkezdték, és jövőre várhatóan a tesztprojekt is elindul. Vonzó szolgáltatás lehetne az elektronikus ügyintézés is, amely november elsejétől a legtöbb esetben alanyi jogon jár majd, legalábbis elvben. A gyakorlat valószínűleg mást mutat majd, hiszen sem a felhasználók, sem az önkormányzatok, intézmények nincsenek erre felkészülve.

A széles sáv terjedését döntően befolyásolja majd az is, hogyan tudnak a szolgáltatók új csoportokat, közösségeket bevonni a felhasználók közé, például az időseket, vagy azt a kétmilliónyi háztartást, ahol még személyi számítógép sincs - tette hozzá Simó György.

A hazai internetpiac rendkívül sokszereplős, ráadásul a hivatalos adatok szerint folyamatosan nő a területre lépő cégek száma, jelenleg már mintegy 200 kisebb-nagyobb vállalat foglalkozik internetszolgáltatással. A klasszikus piacok (ADSL-, kábel-) meglehetősen telítettek, hiszen a jelentősebb szolgáltatók mellett számos helyi, regionális cég is működik, és nagyon erős a verseny - közölte Zsembery György. Új szereplők megjelenése legfeljebb az új technológiai megoldások révén képzelhető el.

Eltérő véleményen van Mátrai Gábor, aki szerint helyi szolgáltatók megjelenésére továbbra is lehet számítani a piacon, és a kisebb kábelcégek közül is többnél várható, hogy elindítja hálózatán az internetszolgáltatást.

Bár logikus folyamat lenne a piac konszolidációja, mégis lassan halad. Ennek hátterében az állhat, hogy a magyar piac viszonylag kicsi, kevés a nagy, komoly tőkéjű cég, amely akár fejlesztés, akár felvásárlás révén a konszolidációs folyamatot elősegíthetné - állítja Simó György.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.