BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány-javaslat: kampányfogás, felesleges, csapda

Gumicsontnak tartják és fanyalogva fogadták a pártok Gyurcsány Ferencnek a kispártokat felkaroló kezdeményezését - olvasható a Hirado.hu-n. A miniszterelnök vasárnap indítványozta, hogy az 5 százalékos parlamenti küszöbtől függetlenül is mandátumhoz juthassanak és frakciót alakíthassanak a legalább három egyéni körzetben győzedelmeskedő pártok. Az erről szóló előterjesztés a Népszabadság értesülései szerint akár a jövő héten a parlament elé kerülhet, és már a 2006-os választásokra is vonatkozna. A javaslatot az MSZP már ismertette a kisebb parlamentről folytatott négypárti egyeztetésen, és a Fidesz akkor is az elképzelés ellen volt. Márpedig, ha a nagyobbik ellenzéki párt nem támogatja, nincs esélye a törvénymódosításnak. Répássy Róbert szerint csak kampányfogásról van szó, a fideszes politikus úgy véli: a kis pártoknak egyéniben csak a nagy pártok visszalépéseivel van esélyük, így legfeljebb díszpártok kerülhetnének be a törvényhozásba. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint nem a választások előtt néhány hónappal kellene hozzányúlni a választójogi rendszerhez. Fodor Gábor liberális ügyvivő ettől erősebben fogalmazott, azt mondta, nincs szükségük ilyen mankóra, noha értékeli a miniszterelnök szándékát, hogy nem akarja kétpártivá silányítani az Országgyűlést. A Népszabadság szerint az SZDSZ-frakcióban többen a liberális választók elcsábítására tett kísérletnek gondolják Gyurcsány lépését. Az egyik politikus a lapnak azt mondta: ha támogatják a javaslatot, azzal a homlokukra írják, hogy önerőből nem bírnak bekerülni a parlamentbe 2006-ban, ha ellenzik, akkor a támogatók pártolnak el. Dávid Ibolya pártelnök biztosította a miniszterelnököt: az MDF a többpártrendszer híve, és partner abban, hogy minél kevesebb voks vesszen el a választásokon. (Hirado.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.