Az olimpia remek lehetőség lenne a rég esedékes infrastrukturális beruházások megvalósítására és a költségvetés rendbe tételére, vélik a legnagyobb magyar vállalatok. A Budapesti Olimpia Mozgalom néven egyesületbe tömörült cégek szerint az olimpia a régió vezető országává tenné Magyarországot és rákényszerítené a mindenkori kormányt a régóta tervezett beruházások megvalósítására - írja az Index.
Magyarország legerősebb lobbicsoportja jött össze a budapesti olimpia támogatására. November 24-én hivatalosan is megalakult a civil egyesületként bejegyzett Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM), melynek alapítói között a legtőkeerősebb hazai vállakozások - többek között az OTP, a Mol, a T-Mobile, a Trigránit és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - vannak. A mozgalom bemutatókozó sajtótájékoztatójának fő mondanivalója az volt, hogy a budapesti olimpia igenis megvalósítható álom.
A 2016-os, illetve a reálisabb célként megjelölt 2020-as olimpia megrendezésével Magyarország a régió meghatározó országává válhat, mondta el Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT és a BOM elnöke, az ötlet egyik szülőatyja. Állítását igazolja, hogy Prága máris jelezte rendezési szándékát, és valószínűleg Varsó is megkísérli elnyerni a szervezés jogát. Márpedig, ha 2016-ban vagy 2020-ban közép-európai ország rendezi az olimpiát, akkor legalább ötven évet kell várnia a térségnek a következő lehetőségre. (Index.hu)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.