Ötmillió forintos költségtérítés a képviselőknek?
Egy „mezei” képviselő, akinek se bizottsági tagsága, se frakciófunkciója nincs, és elég messze lakik a fővárostól, közel nyolcszázezer forintot kaphatott 2005-ben havonta - írja a Magyar Nemzet. Ilyen képviselőnk viszonylag kevés van, a többség tagja még egy-két bizottságnak, ezzel jelentősen megemelkedik járandóságuk is. A parlament honlapján elérhető az országyűlési képviselők költségtérítéséről szóló kimutatás a 2002-től kezdődő ciklusban. Az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról és költségtérítéséről egy 1990-ben meghozott törvény rendelkezik. Eszerint a képviselő tiszteletdíja két tételből: alap- és pótdíjból tevődhet össze. Az alapdíj a mindenkori miniszteri illetmény 50 százalékának megfelelő összeg, a pótdíjakban pedig attól függően részesülhetnek, hogy tagjai-e valamilyen parlamenti bizottságnak, esetleg ellátnak-e valamilyen frakciótisztséget. A tiszteletdíjon felül különböző költségtérítésekre is igényt tarthatnak honatyáink(anyáink): utazási költségeiket lakóhelyük távolságának arányában téríti meg a parlament hivatala, a nem fővárosi képviselők szállásdíj-hozzájárulást is kaphatnak, s mindegyiküknek jár úgynevezett alkalmazotti költésgtérítés is. Az alapdíj tehát a miniszteri illetménnyel együtt változik, ebben a ciklusban 165 ezer forinttal kezdték, ezt a következő évben 198 ezerre emelték. 2004-ben változatlan maradt az alapdíj, 2005-ben viszont már 210 ezerre emelkedett. A pótdíjak és költségtérítések az alapdíjhoz igazodnak, egy bizottsági elnöki tisztség rögtön megduplázza azt, de a bizottsági tagságért is az alapdíj negyven százaléka jár. A frakcióvezetők 120, a helyettesek 100 százalékos pluszt kapnak. A messzebb lakók joban járnak A költségtérítések egy része minden képviselőt megillet, ilyen az alkalmazottak után járó térítés, amely 2003-tól már a képviselői alapdíj 60 százalékára emelkedett. 2002-ben még „csupán” 82 500 forintot, 2005-ben már 126 ezer forintot számolhattak el ezen a címen a parlamentereink. Aki nem fővárosi lakos, az szállásköltséget is kaphatott. 2002-ben szintén 82 500, 2005-ben már 105 ezer forintért bérelhettek lakást képviselőink. (Mno.hu)


