BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: a kommunisták miatt nincs munka

A magunkfajta polgári, nemzeti és keresztény értékeket valló emberek számára a hatalom, a pozíció, a döntéshozatali lehetőségek önmagukban nem vonzóak" – mondta a Fidesz elnöke a győri Dunakapu téren, több ezres hallgatósága előtt. Rámutatott: a kormányzás eszköz céljaik elérésére.
A célokról szólva kijelentette: a Fidesz új gazdaságot akar, mert a szerinte a jólét és a munka elvált egymástól. "Azért akarunk kormányváltást, hogy Magyarországon spekulációra épülő gazdaság helyett végre munkára épülő gazdasági rendszer legyen" – mondta. Szavai szerint a munkanélküliség nem törvényszerű velejárója a piacgazdaságnak és a demokráciának.
"Nem a piacgazdaság miatt lett munkanélküliség, hanem azért, mert a kommunisták eladósították Magyarországot" – jelentette ki. Orbán Viktor rámutatott: szükség van külföldi befektetőkre, de szükség van arra is, hogy a magyar kis- és középvállalkozások megerősödjenek, s munkát adjanak az embereknek. A győri nagygyűlésen a szervezők becslése szerint közel húszezren, a rendőrség becslése szerint háromezren vettek részt. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.