Vészhelyzet!
Árvízvédekezési vészhelyzetet hirdet ki hétfőn 15 órától a miniszterelnök a Kormányzati Koordinációs Bizottság javaslatára. Árad szinte minden jelentősebb magyarországi folyó, hétfőre több szakaszon, Komárom-Esztergom megyében és Pest megyében drámaivá vált a helyzet. A Duna várhatóan az eddig mért legmagasabb szinten tetőzik kedden a fővárosban, és elhúzódó magas vízállásra kell számítani a Tiszán is.
A hétfő délután három órától életbe lépő árvízvédekezési vészhelyzet, ami a Duna Komárom és Tas közötti szakaszára, valamint az Ipolyra érvényes, Ipolytölgyes és a torkolat között, felhatalmazást ad a polgármestereknek és a megyei elnököknek, hogy bizonyos szükséges döntéseket, például kitelepítésről, a közlekedés tilalmáról, és a polgári védelem jelenlétéről közgyűlési felhatalmazás nélkül hozzanak meg. (Index)


