Alkotmányértelmezés kellene
Az elmúlt másfél évtizedben volt előrelépés az egészségügyben – jelentette ki Csáky András, az MDF szakpolitikusa. Ezek között említette a gyógyszertári hálózat és a háziorvosi szolgálatok átalakítását. Ám – utalva az egészségügyi és a pénzügyi tárca viszonyára – úgy fogalmazott: egyre inkább költségvetési tételként kezelik az egészségügyet, a maradványelv alapján részesül a költségvetési forrásokból.
Csáky András az évszázad két legjobban fejlődő ágazatának az informatikát és az egészségügyet jelölte meg, ám hogy ez így legyen, pénzre van szükség.
A mai egészségügyi intézményrendszer – az alap-, a járó- és a fekvőbetegszintek – elve jó, de bemerevedett és nem egyforma a hozzáférési esély. Budapesten a lakosságnak csupán 16,8 százaléka él, ám az akut kórházi-klinikai ágyak harmada a fővárosban van. A kardiológiai és az onkológiai ellátás aránya ennél is nagyobb, 40 százalék. Ezen még akkor is változtatni kell, ha tudjuk, hogy számos országos intézet működik Budapesten, amelyben bárhonnan fogadnak betegeket.
Kitérve a biztosítási rendszerre Csáky András úgy látja: a világ fejlettebb részén inkább a centralizáció irányába változtatnak, a több-biztosítós modell nem jó. Ha üzleti alapra helyeződik, óhatatlan a profittermelési igény, s kiszorítják maguk közül azokat az állampolgárokat, akikből nincs hasznuk. Úgy véli: a változtatás előtt alkotmányossági szempontok szerint kellene megvizsgálni a terveket, kérni az Alkotmánybíróság értelemezését, hiszen az alaptörvény kimondja: a Magyar Köztársaság területén élőknek joga van a legjobb testi-lelki egészségre, amelyet az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével valósít meg az állam.
Az egészségügyi intézményrendszer úgy-ahogy működik – véli az MDF szakembere, ám úgy látja: az alapellátás nem tölti be a neki szánt „kapuőr” szerepet, a háziorvosok leginkább továbbküldik betegeiket az ellátórendszer magasabb színtereire. Helyes lenne, ha ösztönöznék őket pácienseik ápolására, és a népegészségügyi programba bekerülne az egészségmegőrzés. A struktúraváltást és az egészségügyi intézmények kapacitását országos szinten, a lakosság megbetegedési és halálozási mutatóinak ismeretében kell végrehajtani.
Csáky András szerint hiba volt az elmúlt kormányzati ciklusokban megalkotott két kórháztörvény elvetése, mert azok megnyugtatóan rendezték az ágazati tőkebevonást. Az MDF egyébként a szakellátásban csak az egzisztenciális magánosítást támogatja, a kórházakban viszont szükség van a garanciák mellett történő tőkebevonásra.
A fórum nem tartja ördögtől valónak a co-paymentet (önrész fizetésése), úgy látja: az növelheti az egyén felelősségét saját egészségének megóvásában. Vélhetően a mai, évi 140 millió orvos-beteg találkozás is csökkenne, hiszen meggondolnák az emberek a fölösleges orvoshoz járást.


