Elsődleges az orvosegyetemek fejlesztése
Hiányolja a pártok egészségügyi programjaiból az egyetemekkel kapcsolatos terveket Szabó Zoltán, a Semmelweis Egyetem emeritus professzora. Úgy fogalmazott: a gazdasági fejlődés számára a legfontosabb az egészséges humánerőforrás, ennek megteremtésében jelentős szerepe van az orvostársadalomnak. Nem lehet mellékes szempont a medikusképzés jövője. Az egyetemek hármas funkciójából fakadóan az oktatás mellett kiemelt jelentősége van a tudományos kutatásnak és a gyógyításnak.
Úgy látja: a regionális egészségügyi intézményrendszert a progresszivitás elve szerint kell kialakítani, amelyben az orvosi egyetemek jelentik a gyógyítás csúcsát – szaktudásban, orvosi technológiában egyaránt. Az egészségügyi miniszter szerint az ország négy régiójában ez már most is így van, s a tervek szerint a többi térségben is kialakítják a progresszív betegellátást magas szinten végző intézményeket. VG


