Kétmillió eurót nyújt a Bipolar
A Bipolar német–magyar kulturális együttműködések elnevezésű program a 2006/2007-es évadban kétmillió eurót fordít arra, hogy fontos közös művészeti és kulturális projekteket támogasson. Tálasi Flóra, a berlini szervezőiroda programigazgatója lapunkat úgy tájékoztatta, hogy 144 közös pályázat érkezett a március 31-i határidőig, s bár ezek feldolgozása még tart, s az eredményhirdetés a szakmai zsűri döntése után, körülbelül július 10-e körül várható – azért már sok érdekesség megtudható.
Összesen 20-30 kortárs művészeti és kulturális projekt kaphat támogatást a Bipolartól, amely a Német Szövetségi Kulturális Alapítvány (Kulturstiftung des Bundes) kezdeményezése. Az alapítvány a kortárs kultúra egyik kiemelt támogatója, amely évente körülbelül 40 millió eurót költ kortárs művészeti és kulturális projektekre, ezen a területen ezzel az összeggel a legnagyobb európai alapítványnak számít. A Bipolar célja az, hogy két- és többoldalú együttműködések támogatásával a kortárs alkotókat közös európai produkciók létrehozására ösztönözze. A kiválasztott együttműködések dotálására a 2006–2007-es évadban kétmillió euró áll rendelkezésre. A projekt finanszírozásában minden pályázónak legalább ötszázalékos önrészt kell vállalnia.
A Bipolar a pályázati felhívásában három kiemelt témát hirdetett meg. A legtöbben (a pályázatok 34 százaléka) a normalitás utáni vágy témájában pályáztak. Az utópia jövője témához 27, a kollektív emlékezet és az emlékezés kultúrája 23,5 százalékkal a harmadik, más témában a pályázatok 12,5 százaléka érintett.
A Bipolar munkatársai 11 magyar és 10 német városban tartottak tájékoztató fórumot. Öszszesen 53 német és 24 magyar helységből érkeztek pályázatok. Németországból a nagyvárosok mellett kisebb településekről is jelentkeztek kulturális szervezetek – mondta el lapunknak Tálasi Flóra. Magyarországon – Budapest mellett – legerősebben Pécs, Miskolc, Debrecen, Kecskemét és Szeged kulturális élete képviselteti magát, de számos kisebb településről is érkezett együttműködési terv. Igaz, a fővárosi túlsúly érzékelhető: a 144 német pályázó szervezet közül 53 (37 százalék) berlini, a 144 magyar pályázó közül 83 (58 százalék) budapesti, ezek viszont nem mindig fővárosi partnerrel dolgoznának, hiszen öszszesen 37 pályázatban jelenik meg a Berlin–Budapest kombináció.


