Mi terjed a jobboldalon? Orbánnal nem lehet többé nyerni
Körösényi András politológus a mai Heti Válaszban elemezte a Fidesz vereségének okait. A szerző szerint egyszerre nyerte meg ezt a választást a kormány, és veszítette el a legnagyobb ellenzéki párt. Lehet sorolni a Fidesz kudarcának okait: a kampányban elkövetett bakik, az elhibázott kampánystratégia, Orbán gyengébb személyes teljesítménye, a jobboldali egység hiánya. A másik oldalon pedig el lehet mondani, hogy a kormány ugyan felelőtlen költségvetési politikával, de osztogatott, autópályákat épített, a nyugdíjasoknak nyújtott kedvezményeket, fölényben volt a médiában, és Gyurcsány a páros tévévitában győzelmet aratott.
Körösényi azonban három, mindezeknél mélyebben fekvő, strukturális okot, stratégiai hibát talál a Fidesz vereségének okai között.
Első okként úgy véli, hogy az ellenzéki párt programja kudarcot vallott. A politológus szerint az antikommunista ideológiai kiindulópont helyes, ám "az alapvetően piac-, gazdaságiverseny- és kapitalizmuspárti fideszes politikai világképet az 1990-es évek második harmadától, végétől kezdődően árnyalni kezdte egy antikapitalista, antiglobalizációs, protekcionista ízű retorika. Nemcsak arról van szó, hogy ez a politika elfogadhatatlan azok számára, akiknek a konzervativizmus és a jobboldaliság nem merül ki a posztkommunista nómenklatúraelit és az MSZP érzelmi és morális elutasításában. (Nem véletlen az MDF, de talán az SZDSZ újbóli megerősödése sem az idei választásokon.) Sokkal inkább hangsúlyos, hogy noha ez a pozíció mindig taktikai előnyökkel kecsegtetett, nagyobb szavazatnyerő üzenetnek tűnhetett, hosszabb távon azonban a Fideszt egyre inkább egy előnytelen (és baloldali!) politikai-ideológiai pozícióba szorította bele a politikai palettán, és elidegenítette a befolyásos üzleti és szakértő-értelmiségi köröktől is."
Ennek a téves politikai stratégiába illeszkedett a nem túl hiteles "rosszabbul élünk" kampányszlogen.
A másik ok a néppárti stratégia csődje. Egyértelmű, hogy az egységes jobboldal stratégiáával nem lehet nyerni: Fidesz vidéken nem tűnik eléggé kisgazdának, miközben a városban nagyon is annak, sőt avíttnak látszik.
A harmadik ok a szakember szerint az ellenzéki párt személyzeti kontraszelekciójában rejlik.
"A jobboldalon belül terjed az a meggyőződés, hogy Orbánnal nem lehet többet nyerni. A találgatások is megkezdődtek: ki jöhet utána? Csakhogy a probléma ennél összetettebb, ami megnehezíti a váltást. Hosszú idő óta látható, de a párt 2003-as átszervezése óta egyértelmű, hogy Orbán egyszemélyi hatalma, továbbá a politikai hatékonyság érdekében végrehajtott szervezeti centralizáció hosszabb távon negatív hatásokkal járhat. A Fideszen belüli politikusi előmenetel, kiválasztódás egyre kontraszelektáltabbá vált. Miközben a pártelnök karizmája, túlzott személyi hatalma lehetetlenné tette, hogy a pártban immár egy-másfél évtizede küzdő potens politikai riválisok kiemelkedjenek, kívülről vagy alulról "kiemelt" káderek kerültek az első vonalba" - írja Körösényi András. (Heti Válasz)


