BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokszínű roma művészeti seregszemle

Május 27-én kezdődik a II. Budapest Cigány Fesztivál, amely június 17-ig sokféle programot kínál. A sorozatot a Fővárosi Cigány Önkormányzat, az Amaro Drom és a Fővárosi Cigány Ház szervezi. A holnap 19 órakor kezdődő megnyitón az Ösztöndíjas roma fiatalok XVIII. művészeti gálája látható a Thália Színházban, ahol a Fővárosi Cigány Ház fiatal ösztöndíjasai mutatkoznak be.

Május 30-án 19 órától Jó éjszakát, kedvesem! címmel folklórest lesz az Almássy téri szabadidőközpontban, ahol a Khamorro táncegyüttes, Balogh Kálmán együttese, az Ando Drom és a franciaországi Emigrante lép fel, amelynek az énekesnője magyar cigány származású, a tangóharmonikás moldvai, a hegedűs román, a gitáros szicíliai.

Június 1-jén 11 órától Töviről hegyire címmel tanácskozást tartanak az MTA-székházban a magyarországi romák társadalmi helyzetéről. Ugyanezen a napon a Kálvin téri metróban Szem előtt – Illegalitásban címmel nyílik kiállítás a Fővárosi Cigány Ház képzőművészeti CD-ROM-anyagából. Június 1-jén 19 órakor Schwajda György Himnusz című darabja látható a Duende Színházi Társulás előadásában a Roma Parlament Harlem Színpadán. A programok – a június 13-i II. Budapest Jazz Jamboree kivételével – ingyenesen látogathatók, a 13-i estre – amelynek helyszíne az A38 hajó lesz – 1000 forintba kerülnek a belépők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.