A másodosztályba száműzött Juventus visszavonta keresetét a Lazio kerületi polgári bíróságnál, miután az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) további büntetéseket helyezett kilátásba számára erre az esetre.
A torinói klub azért fordult egy hete bírósághoz, mert sem a szakági szövetségnél, sem a nemzeti olimpiai bizottságnál nem tudta elérni, hogy módosítsanak azokon a büntetéseken, amelyeket az olasz bundabotrányban játszott szerepe miatt kapott. Az egyesületnek a másodfokú jogerős határozat szerint a másodosztályban kell megkezdenie a 2006/2007-es szezont 17 pont hátránnyal, ráadásul megfosztották a legutóbbi két idényben szerzett bajnoki címétől.
Az olasz szövetség jelezte az együttes vezetőinek, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) az alapszabályra hivatkozva kifejezetten ellenzi az ügy polgári bíróság elé vitelét, ezért a FIGC a Juventus büntetéseinek súlyosbításától sem riad vissza.
A FIGC azért volt kénytelen újabb szankciókkal fenyegetni a torinóiakat, mert a FIFA jelezte: attól sem riad vissza, hogy felfüggessze a tagságát, ami - többek között - azt jelentené, hogy az olasz válogatottak és a klubok egyetlen nemzetközi tornán, illetve sorozaton sem vehetnének részt.
A Juventus a folytatásban valószínűleg az Olasz Olimpiai Bizottsághoz fordul jogorvoslatért, illetve büntetésének csökkentéséért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.