Mit ér a sztrájk, ha magyar? - Eredmény nulla!
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) legutóbbi, szerdai ülésén sem született egyezség az országos béremelési ajánlásról: a partnerek folytatják a tárgyalásokat. A megszorítások hatására jellemző, hogy míg a munkavállalói szakszervezetek szerint mintegy 15 százalékos bruttó béremelés garantálná a csekély mértékű reálbér-emelkedést 2007-ben, addig a munkaadói oldal százalékos sávban tartaná ésszerűnek a bérfejlesztést. Márpedig ez 2007-re a reálkeresetek jelentős romlását eredményezné: a feszültségek ezáltal borítékolhatók a várhatóan csak a folytatódó alkudozás során.
Az OÉT elvileg asztalhoz ülteti a kormányzat és a gazdasági élet szereplőit elsősorban azért, hogy e fórumon állapodjanak meg az országos béremelések mértékéről – a gyakorlatban azonban ennek csak az állami szektorban lehet jelentősége. Már csak azért is, mivel a tanács a versenyszférában csak ajánlásokat tehet, melyet a piaci szereplők vagy megfogadnak, vagy nem. A kormányt pedig jogi értelemben nem kötelezi semmi a szervezetek követeléseinek figyelembe vételére. Az idei tapasztalatok azt mutatják: a kabinet a tiltakozáshullám és az eddigi sztrájkok ellenére is eltökélt abban, hogy a megszorító intézkedéseket az általa elképzelt módon végigvigye.
További probléma, hogy a hazai érdekvédelmi ágazat egy része korábban is szervesen kötődött a pártokhoz, így kérdés, mennyire képesek az érdekvédők politikai irányvonaltól függetlenül képviselni tagjaik érdekeit. Csak néhány példa a szakszervezetek és a politika közötti átjárhatóságról: mind Nagy Sándor korábbi MSZP-s államtitkár, mind pedig Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség jelenlegi vezetője az egyik legnagyobb baloldali szakszervezeti tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) vezetői székéből lépett tovább. Pokorni Zoltán viszont a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivői posztjáról érkezett bő évtizede a Fideszbe, annak a szervezetnek a kötelékéből, mely az egy héttel ezelőtti pedagógussztrájk fő szervezője volt. Ugyanígy minimum kérdéses az, hogy mennyire lehet független az a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége, mely egyenesen a budapesti MSZP-pártközpontban rendezte be irodáit. A hasonló irányultságok eredménye ennek megfelelően az egyes ágazatokon belüli széthúzás, melynek ékes példája, hogy az inkább kormánypártinak mondható másik jelentős iskolai érdekvédelmi tömörülés, a Pedagógusok Szakszervezete például nem csatlakozott a PDSZ múlt pénteki két órás munkabeszüntetéséhez.
Az ősz mindenesetre nem hozott komoly eredményeket az érdekképviseleti harcban: hiába sztrájkoltak vagy tüntettek többek között a gyógyszerészek, tanárok, belügyi dolgozók, a felsőoktatási hallgatók, a kabinet nem reagált követeléseikre. Az okok: a kormány amellett, hogy a szakszervezetek és érdekképviseletek szerint egzisztenciális válságot okoz majd megszorító intézkedéssorozatával, magát az érdekérvényesítő erőt is csökkenteni próbálja. Így a koalíciós többség eltörölte az orvosok és gyógyszerészek számára a kötelező kamarai tagságot. E csoportok gyengítése a kormányzat számára nyilvánvalóan azért elsődleges érdek, mert a fenti szakmai szervezetek a kabinet legnagyobb próbakövének, az egészségügy átalakításának állhatnak – és állnak – útjába. A kabinetnek várhatóan jövőre is jelentős tiltakozásokkal kell számolnia: az érintettek külön-külön is jelezték, nem állnak le a tiltakozásokkal. A vasúti szakszervezetek szintén jelezték: ha a bértárgyalásokon nem sikerül dűlőre jutniuk, 2007 elején ők is sztrájkba lépnek.
Tüntetésrekordot hozott 2006
A rendszerváltás óta nem volt Magyarországon annyi tüntetés, mint 2006-ban: ugyancsak első ízben került sor arra, hogy utcai zavargásokat kelljen a rendőrségnek erőszakkal feloszlatnia. Kezdődött mindez azzal, hogy a Gyurcsány-kabinet a győztes parlamenti választások és a kormányalakítás után választási ígéreteivel ellentétes programot, megszorító csomagokat jelentett be. A többfelé zajló demonstrációk, utcai tüntetések Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően szeptember 19-én, a Magyar Televízió ostromával torkolltak erőszakba. A tévéostromot további zavargások követték, melyek csúcspontját az október 23-i zavargások jelentették.
