Orbán vallomása az alázatot nélkülöző Viktorról és a lúzerekről
Egy 2005-ös adventi találkozó eseményeiről számol be a Népszabadság. A választásokra készülő Orbán Viktor saját hitéről, illetve a hit és a politika viszonyáról vallott közönség előtt, nagy sikert aratva.
Orbán beszélgetőtársa Balás Béla kaposvári püspök és Balog Zoltán református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója volt.
Arra a kérdésre, hogy milyen utat járt be a hit világában, a politikus többek között a következőket válaszolta: „Keresztény családba születtem – mondta Orbán Viktor –, rendes nevem is van, nemcsak az, amit önök ismernek, ez az alázatot nélkülöző Viktor. Megkereszteltek, fölvettek e keresztény közösségbe, elsősorban a nagyszüleim ragaszkodásának eredményeképpen. A keresztlevelemben a Mihály név is szerepel. Ez nem olyan rossz kombináció, ha belegondolok. (Balog közbeveti: Győztes Mihály arkangyalra gondolsz…) De nem kaptam semmilyen vallásos nevelést, a nagyszülők öregedésével egyre inkább kiszorult otthonról a hit kérdéseiről való beszélgetés. Vallástalan közegben nőttem föl, így is jártam iskolába, még az egyetemi éveim elején is így volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtem a későbbi feleségemmel, aki viszont gyakorló katolikus családból származik. Onnantól kezdve mindenfajta változások álltak be az életünkben. Én személy szerint elég hosszú utat tettem meg, hogy azt a mondatot ki tudjam mondani, hogy hívő, keresztény ember vagyok.”
A református lelkész megkérdezte azt is Orbántól , gyűlölhet-e egy keresztény politikus? A volt miniszterelnök ezzel kapcsolatban a következőket vallja: „ Gyűlölet az, ahol már nincs ott az Isten. Az egy keresztényietlen állapot és hely. És akkor úgy tudok válaszolni a kérdésre, hogy keresztény vagyok-e, hogy igyekszem, de nem mindig sikerül. Az embernek nagyon gyakran nyílnak meg olyan sebei, amikor nagyon igyekszik, hogy ne üsse föl benne a fejét semmilyen gyűlölet, de nem állítom, hogy mindig sikerül elkerülni. A legtöbb, amit eddig sikerült elérnem, az, hogy időben nagyon rövidre korlátozódjék… Amikor az ember hirtelen rosszat gondol, amikor a másik ártott neki, most nem nevezném ezt gyűlöletnek, de valami erős ellenérzés működik benne, akkor van a magyar nyelvben egy olyan megszólalás, hogy ó te nyomorult, ugye. És ez beszédes dolog, hogy ó, te nyomorult. (…) Próbáld különválasztani az embert meg a tettet. És a tettet, ami gonosz, azt gyűlöld. Az embert meg ne gyűlöld. És ha ezt sikerül elérni, akkor az ember hirtelen visszaretten, akkor mielőtt beleesne abba a szakadékba, ahol már nincs ott az Isten, akkor vissza tud lépni onnan, és rájön arra, hogy valójában ó, te nyomorult, hát nem is téged gyűlöllek…”
A bosszúállásról is beszélt Orbán azzal kapcsolatban, hogy örök vesztesek-e a keresztények, hiszen minden esetben meg tudnak bocsátani, és nem jutnak soha semmire, mert mindig a másik oldal nyer. „Miért is vagyunk lúzerek? Tartják ezt sokan a keresztényekről, ugye, azért, mert nem tudunk bosszút állni, mert nem tudunk kímélet nélkül törtetni előre, mert nem szerezzük meg, amit a pillanat kínál azonnal – és lehet, hogy aztán soha többé. Egyáltalán nem úgy viselkedünk, mint ahogyan a győztesnek elgondolt emberek szoktak viselkedni a mai világban. És ha jól értem ezt a helyzetet, itt csak egyetlen módon menthetjük magunkat: hogyha sikerül tisztáznunk, hogy mit érzünk győzelmen. És mit értünk a vereség alatt. Az igazi győzelem az, hogyha az ember, bármilyen anyagi körülmények között kell, hogy éljen, de képes szeretetben, békességben, harmóniában és kiegyensúlyozottságban élni. Ez a legnagyobb győzelem. Győzelem az, ha nem hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk. Ez a legnagyobb győzelem. Ha ez megvan, akkor minden megvan, a többi majd jönni fog. De ha nem jön, akkor is értékes lesz az életünk…” (Népszabadság)
