Tévhitek és buktatók az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatban

Az alapvető kérdés az: a rendszer hiányosságait mutatja-e a szennyezett guargumi piacra kerülése?
Wayda Imréné, a hazai iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívüli (felnőtt) agrár- (és ezen belül az élelmiszer-ipari)  szakképzést koordináló FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetének képzési igazgatója határozott nemmel felel erre a kérdésre. Véleménye szerint a hazai élelmiszerbiztonság szigorú szabályai megállják a helyüket az Uniós piacon, mi több, az élelmiszerhigiénia egyes területein Magyarország jobban vizsgázik, mint például Ausztria.

A szakértő szerint a probléma az, hogy a vállalatok egy része nem nőtt fel az EU-ban alkalmazott élelmiszerbiztonsági gyakorlathoz, amelynek alapja a bizalom. Az unió területére való beléptetés követően az áruk szabadon áramolhatnak, a cégeknek pedig nincs okuk feltételezni, hogy a uniós szállító levéllel rendelkező alapanyag szennyezett. Az itthon érzékelhető élelmiszerbiztonsági fegyelem lazulása annak is köszönhető, hogy míg a korábbi évtizedekben Magyarországon minden élelmiszeripari terméket külön engedélyezési eljárásnak vetettek alá, addig a ma világszerte így itthon is alkalmazott ISO szabványok csak egyes termékcsoportokat határolnak be, és a termékek gyártása engedélyezett gyártmánylap szerint történik. Ez szélesíti a termékválasztékot, de megnehezíti az ellenőrzést.. Így egy vállalkozó kedvű cég akár „bélbe töltött kókuszos zsírt” is árulhat, feltéve, hogy az kimutathatóan nem káros az egészségre, és a piacon van iránta kereslet.

Soós Beatrix élemiszer-ipari szakreferens szerint a dioxinnal szennyezett guargumi esete megmutatja: képtelenség minden káros anyagot minden élelmiszertétel esetében felfedezni. A gyártó cégek ugyan folyamatosan ellenőrzik termékeiket, ezek a vizsgálatok azonban csak azokra az összetevőkre korlátozódnak, amelyek az adott élelmiszer esetében az Élelmiszer Könyv szerint jelentőséggel bírnak.

Egy tejüzem laboratóriumában például körülbelül öt-hat összetevőt figyelnek, ilyenek a zsír-, tejcukor- és fehérjetartalom, az esetleges szabálytalan hígítás, azaz felvizezés, a beteg állatok oltásából visszamaradó penicillin-származékok, valamint a tisztító- és fertőtlenítőszer maradványok kiszűrése, valamint a mikrobiológiai vizsgálatok elvégzése.. A laboránsok ezen kívül kontrollálják a késztermékek érzékszervi minőségét, ez azonban nem jelenti azt, hogy egy az adott termékben nem tipikus, káros anyagot ki tudnának szűrni. A laboratóriumi vizsgálat lényege ugyanis, hogy mindig célzottan mutat ki összetevőket. Egy a fentihez hasonló vizsgálat összköltsége néhány tízezer forintot tesz ki, ezzel szemben például a dioxin kiszűréséhez szükséges tesztelés akár 300000 forintba is kerülhet, így nem csoda, ha a cégek csak a kötelező vizsgálatokat végeztetik el.
Az olyan speciális ellenőrzés, amely például a dioxin kimutatására alkalmas, kizárólag akkreditált laboratóriumban, célzott vizsgálattal végezhető el.

Az élelmiszerek és alapanyagok nemzetközi kereskedelme sem az anyagi források, sem az idő szempontjából nem teszi lehetővé, hogy minden szállítmányt minden esetben teljes körűen vizsgáljanak, az ellenőrök ezért mintavételi rendszert alkalmaznak, például minden ötvenedik csomagolásból. vagy szúrópróba-szerűen vesznek mintát, hiszen, főleg a kisebb kiszerelésű termékek esetében lehetetlen valamennyi adagot megvizsgálni. Ezért nem minden vizsgálat esetében történhet meg, hogy ha a termék valamilyen okból nem felel meg, fennakad a szűrőn. Ám még a feltétlenül szükséges, alapvető ellenőrzések is rendkívül időigényesek. A napraforgómag átvételekor például az olajtartalom a fő kérdés. A termelőtől beérkező szállítmány vizsgálata Soós Beatrix szerint akár két napot is igénybe vehet, hiszen szükséges a minta szárítása, a zsírkioldás és más előkészületek.

Így egy egyszerű napforgó szállítmány átvétele előtt is két napig várakozhat egy megrakott uszály a kikötőben, amíg zöld jelzést nem kap, a részletes vizsgálatokkal járó további késedelmet pedig a vállalatok nem engedhetik meg maguknak.
A hatóságok előre kidolgozott tervek alapján végeznek szúrópróbaszerű vizsgálatokat, azonban ezek során is egy-egy összetevőt keresnek, így bukkant elő évekkel ezelőtt a szintén nagy vihart kavaró aflatoxinnal fertőzött pirospaprika. Hiába biztosított tehát a jó szándék, és a szakértelem, a káros anyagok felfedezése sok tekintetben a szerencsén is múlik. (Faludi Linda)