Kenneth Wainstein helyettes államügyész a letartóztatásokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott a sajtónak: világos, és egyszerű fenyegetésről van szó, olyan fenyegetésről, amely a nemzetbiztonságot, és az Egyesült Államoknak a világ gazdasági életében elfoglalt pozícióját érinti. Az ügyész hozzátette: a külföldi titkosszolgálatok fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy feltörjék a biztonsági rendszereiket, és legféltettebb hadititkaikat kikémleljék.
A Kaliforniában élő, 72 éves Dongfan "Greg" Chung 1973-tól a Rockwell Internationalnél dolgozott, majd 1996-ban a Boeingnél, amikor az felvásárolta a vállalatot. Az illetékesek úgy nyilatkoztak, a kínai születésű, de amerikai állampolgár Chung átesett az állambiztonsági átvilágításon, amikor a Boeingnél az űrsikló programon dolgozott. A vád szerint a férfi a C-17-es katonai teherszállító repülőgéppel, és a Delta IV rakétával kapcsolatos információkat szerzett meg, és továbbított a kínai kormánynak, amely már a hetvenes évek végétől kezdve rendszeresen tájékoztatást kért tőle az amerikai technológiáról. 1985-től 2003-ig Chung többször Kínába utazott, ahol előadásokat tartott az Egyesült Államok katonai eszközeiről, és huszonnégy kézikönyvet is elküldött a témával kapcsolatban.
A másik ügyben a Védelmi Minisztérium egy olyan munkatársa érintett, aki a legszigorúbb titkot képező információkhoz is hozzáférhetett. William Bergersen rendszeresen érintkezett két kínai származású New Orleans-i lakossal, és többnyire az amerikai fegyverek tajvani értékesítésével kapcsolatban adott át információkat, amelyért pénzt kapott, az összeget eddig nem tisztázták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.