Közélet

A cseh Rambo: fegyver nélkül is legyűrt egy támadó csoportot

A cseh elitalakulat egyik rendőre vágási sebeket szenvedett, miközben fegyveresek rátámadtak Libériában. Ő maga puszta kézzel megölt két támadót – írja a Prague Daily Monitor.

A cseh rendőrség a támadást igen, a két halálesetet nem erősítette meg.

„Március 22-én este a rendőr látott egy segítségért kiabáló embert az út szélén. Megállt és kiszállt autójából, hogy segítsen neki, ekkor azonban egy bozótvágó késsel felfegyverzett csoport rátámadt. Annak ellenére, hogy a rendőrnél nem volt fegyver, megvédte magát, és elhagyta a támadás helyszínét” – nyilatkozta a rendőrség.

A 30 éves rendőr egy évig tartózkodik az afrikai országban egy amerikai békefenntartó misszió keretében. A megbízatás szabályainak értelmében fegyvert nem viselhet – azonban a keleti harcművészet mestere, és kiképezték, hogyan kell fegyver nélkül embert ölni.

A rendőri tájékoztató szerint a megtámadott férfi állapota nem igényel kórházi ápolást, így azonnal folytatja küldetési feladatait.

Jelenleg öt cseh vesz részt a libériai misszióban, hogy segítsék az ország stabilizációját a 150 000 emberéletet követelő polgárháború után.

Azonban nem ez az első támadás egy cseh ellen Afrikában az elmúlt hetekben: mint arról beszámoltunk, egy cseh konzult Ghánában támadott meg két, szintén bozótvágó késsel felszerelkezett bandita.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek