Alacsony magyar életszínvonal és kilátástalanság - Nőtt az állami gyámkodás híveinek tábora
Bár a mostani költségvetési kiigazítás ebből a szempontból korántsem volt olyan drasztikus, mint az 1995-ben végrehajtott operáció, az életszínvonalukkal elégedettek aránya a 2005-ös 33 százalékról 21 százalékra, a jövedelmükkel elégedetteké 20 százalékról 14 százalékra csökkent. Jövőbeli kilátásait is csupán a megkérdezettek bő egyötöde szemlélte elégedettséggel, szemben a két évvel korábbi egyharmaddal.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a keresetek reálértéke 2001 és 2003 között átlagosan csaknem az egyharmadával ugrott meg, a következő évben enyhén csökkent, majd 2005-ben ismét nőtt. A jövedelmi helyzet átlagos javulása akkor már nem is maradt teljességgel hatástalan: a 2005-ös felmérés a korábbinál némileg optimistább összképet mutatott, amennyiben az enyhe többség úgy nyilatkozott, hogy családja anyagi helyzete nem változott, illetve javult, és óvatos - ám relatív - optimizmus jellemezte a következő egy évre előretekintő válaszokat is.
A megkérdezettek többsége az állami szerepvállalást preferálja az öngondoskodással és a piaci megméretéssel szemben. Főleg a munkához segítést és a felsőoktatást tekintik állami feladatnak, a lakásszerzés és a mezőgazdaság támogatását már kevésbé.
A nagyobb állami szerepvállalást szorgalmazók inkább a politikai jobboldalhoz vonzódnak, ám a liberális-konzervatív értékválasztás során az MSZP és az SZDSZ hívei is az utóbbi nézetrendszer felé közelednek.
Alapvetően újraelosztás-pártiak a nyugdíjasok, a gazdaságilag inaktívak és a munkanélküliek - vagyis a választókorú lakosság erős többsége -, míg az állami megoldásokhoz a legkevésbé a vállalkozók, a legképzettebbek és a magas jövedelműek ragaszkodnak. A legtöbbet azok a háztartások veszítették, amelyekben a háztartásfőnek van ugyan állása, ám egyedül gondoskodik a család eltartásáról.
A 2002 és 2006 közötti szociálpolitikai intézkedések hatására erőteljes jövedelemátcsoportosítás történt a jövedelmüket alapvetően a munkaerőpiacról szerző rétegek rovására és az állami újraelosztástól jobban függő csoportok javára, ami bizonyára nem a legalkalmasabb eszköz a munkára ösztönzésre, holott a kormány erre törekedett. Valamelyest apadt a felső középrétegbe, illetve a jómódúak közé soroltak aránya - vagyis azoké, akiknek a középértéknél (a 2006 és 2007 szeptembere közti időszakban évi 744 ezer forintnál) 120-200 százalékkal, illetve még ennél is több jövedelmük volt. E csoportokba a megkérdezettek 25, illetve 7 százaléka tartozik. A lecsúszottakkal felduzzadt viszont a középréteg (36 százalék), az e kategóriába tartozó személyek a középérték 80-120 százalékával gazdálkodhatnak. Jövedelmi szempontból változatlanul a lakosság 13 százaléka tekinthető szegénynek; e csoport tagjainak a jövedelme nem éri el az évi 663 ezer forintot.
A legveszélyeztetettebbek az alapfokú végzettségűek, munka nélküliek, a három vagy több gyermeket nevelő családok, valamint a roma népesség. Az úgynevezett szegénységi rés - tehát a szegények csoportjába soroltak átlagjövedelmének a távolsága a középértéktől - viszont csökkent. Aligha tekinthető a kormányzat sikerágazatának a foglalkoztatáspolitika: tavaly a negyedik negyedévben a munkanélküliség 8 százalék fölé ugrott, holott a központi költségvetés mintegy 130 milliárd forintot fordított foglalkoztatási és képzési támogatásokra. Bár a gazdaság gyorsításának az egyik kézenfekvő tartaléka a rendkívül alacsony arányú foglalkoztatás növelése volna, a Tárki-tükör arra figyelmeztet, hogy ezt a lakosság képzettsége és alacsony készségszerzési hajlandósága miatt nem lesz könnyű kihasználni.
