Gazdasági cél is a csontritkulás kezelése
Az osteoporosis minden tizedik embert érint, évente százezer csonttörést okoz, s háromezer esetben a csípőtörés szövődményei halálhoz is vezetnek. Ellátásának költségei – diagnosztikát, kezelést, szövődményeket és halálozást egybevéve – több mint negyvenmilliárd forintot jelentenek a társadalom számára. Az egészségügyi főhatóság, a biztosító és az orvosszakma évtizedes összefogása példátlan eredményt hozott, sikerült megállítani a csonttörések számának harminc éven át folyamatosan tartó növekedését: 2002–2006 között stagnált a csonttörések száma, Európában nem akadt hasonló teljesítmény. A hazai ellátási gyakorlatot a WHO és az EU szakemberei is nagyra értékelték: pár éve például brit és brüsszeli parlamenti képviselők tanulmányozták módszereinket, majd hazájukban megkezdték ezek némelyikének a bevezetését.
A múlt évben azonban megváltozott az alapvető diagnosztikus módszerek hozzáférhetősége, és új szabályok szerint folyik a tb-támogatású gyógykezelés. A csontritkulásos betegekkel foglalkozó orvosok kérésére szakmai társaságunk megvizsgálta a csontbetegek ellátásának néhány indikátorát. A legfontosabb mutató a kezelt betegek száma, ez 2007 végére közel felével csökkent. Ennek az adatnak a releváns értékeléséhez néhány háttérinformáció: hazánkban mintegy 900 ezer ember szenved csontritkulásban, s harmaduk esetében várható a következő évtizedben csonttörés. A töréseket hatékonyan megelőző terápiára tehát 300 ezer beteg szorulna rá. Korábban ezek közel felét elérte az osteoporosisos ellátás, azonban a kezelést kapók száma ma már csak negyede a rászorultakénak. Ebből következik, hogy a porosisos csonttörések egy részét nem tudjuk megelőzni.
A csontritkulásból fakadó törések sürgősségi ellátása ma évi 16 milliárd forintot emészt fel, a betegek munkakiesése tetemes, az évi 12 ezer csípőtáji töréses betegek negyede meghal a következő év során. E számok az eddigi helyzetet jellemezték, ahol az osteoporosisos betegek hatodrészét, s ezen belül a fokozott törési kockázattal élők felét kezeltük olyan eljárásokkal, amelyek a kockázatot képesek voltak megfelezni. Hogy mire kell számítanunk, ha a fenti paraméterekkel kezelt betegek száma a korábbi 140 ezerről 80 ezer alá csökken? A törések számának újbóli növekedésére, pedig korábban ezer orvos és asszisztens évtizednyi munkája és temérdek társadalmi költség befektetése fékezte meg e riasztó tendenciát.
Mi okozza vajon a csontritkulás ellen kezelt betegek számának megfeleződését? Könnyű válaszként kínálkozna a vizitdíj többletköltsége vagy a gyógyszerek támogatásának 70 százalékra csökkenése, ám nem ezek a legfontosabb tényezők. Az antiporosisos gyógyszerek egy részének ára inkább csökkent, s változatlanul hozzáférhető minden korszerű csontvédő gyógyszerkészítmény. Mi áll akkor a háttérben?
A csontritkulás felismerésének alapja a gyors, biztonságos és fájdalmatlan csontsűrűségmérés, amelyet a törzs csontjain egy drágább készülékkel, a végtagok csontjain pedig kétféle, olcsóbb eljárással lehet elvégezni. A csontritkulás minden betegnél más, így ideális esetben legalább két törzsi csont (gerinc- és csípőtáj) és legalább két végtagcsont (alkar és sarok) mérésével érhető el a megbízható diagnózis. A sarokcsonti vizsgálóeljárás a csontok anyagi minőségéről és belső szerkezetének épségéről is tájékoztat. A felsorolt vizsgálatok egyidejű elvégzése alig fél óra, sugárterhelése elhanyagolható, találati biztonsága pedig nagyon jó. E módszer nemcsak az osteoporosis felismerésének, de a kezelésnek is az alapja, mivel a szabályozó rendeletek – helyesen – a denzitometriás mérések kórosságának egy bizonyos szintjéhez kötik a gyógyszerek tb-támogatását.
Ebben a diagnosztikus rendszerben azonban jókora változások voltak 2007-ben. A végtagcsontokon végzett és az ultrahangos denzitometriát az új szabályozás szerint nem finanszírozza a biztosító. A két törzsi csont közül is csak az egyik mérését teszik lehetővé, s ez azért nagy baj, mert semmilyen orvosi módszerrel nem mondható meg előre, hogy egy adott betegnél a gerinc- vagy a csípőcsont mérése mutat-e kóros eredményt. Nagy gond ez pl. akkor, ha az egyik törzsi csonton mért normális eredmény hamis nyugalomba ringatja az orvost és a beteget, miközben a mérésből kimaradt másik törzsi csonton már megindult az osteoporosis, és az csak a törés bekövetkeztekor derül majd ki. Az új szabályozás ráadásul csak kétévente finanszírozza a denzitometriás méréseket, pedig számos betegség ennél gyorsabban romolhat, s így gyakrabban (pl. évente) volna ellenőrizendő. Szerencsére a gyógyszeres kezelésben részesülőknél továbbra is évente ellenőrizhető a csontok denzitása: ez nemcsak az esetleg eredménytelen kezelés felismerése céljából fontos, hanem azért is, mert a csontritkulás kezelése csak tartós alkalmazáskor hoz megfelelő eredményt.
A denzitometria hazánkban közel kétszáz készülék alkalmazását jelentette mintegy 120 denzitometriás laborban, ahol a műszerek évente végzett országos szakmai kontroll alatt működtek. A csontvizsgálatokban kétszáz speciálisan képzett és állandóan továbbképzett asszisztens dolgozott. A finanszírozási változások hatására 2008 elejére a csontmérő laborok tevékenysége jelentősen apadt, tucatnyit be is zártak, és ötven asszisztens már nem végez denzitometriát. A tb által nem finanszírozott vizsgálatokat a betegek többsége nem tudja magára vállalni. A csontvizsgálatot kezdeményezni jogosult szakorvosok köre is megváltozott 2007-ben. Kikerültek a körből a háziorvosok, akiknél a legtöbb beteg először jelentkezik.
A Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaságnak nagy hagyományai vannak az egészségügyi főhatósággal és a biztosítóval való együttműködésben. A betegek érdekében az elmúlt években elért szép eredményeknek éppen ez az együttmunkálkodás volt a legfőbb záloga. A jelen cikkben felsorolt problémákat azért is tekintettük át, hogy az irányító testületek felé felmutatva közösen kidolgozhassuk azt a pár kisebb korrekciót, amelyekkel a csontritkulás elleni küzdelem ismét sikeressé tehető hazánkban. Fontos ezt minél korábban megtennünk, mert ha a törésszám akár csak tíz százalékkal is nő, már ennek a sürgősségi ellátási költsége is nagyobb, mint pl. a denzitometria teljes finanszírozási szükséglete – s akkor a fontosabbik érvről, a betegek sorsáról még szó sem esett. A cél tehát nem a gyógyszerkaszsza terheinek növelése: a gyógyszer-támogatási rendelet modern, pár kisebb korrekcióval szakmailag is jól alkalmazható.
A szerző az MTA doktora, a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság elnöke
