Kortársunk, a ma is élő Moliére

Amikor a Nemzeti Színház 2006-ban bemutatta Moliére Tartuffe-jét, az előadás plakátján ez állt: Parti Nagy Lajos: Moliére: Tartuffe. Az újabb hasonló bemutatónál már nem lepődünk meg, ez a Vígszínház Parti Nagy Lajos–Moliére Úrhatnám polgár című előadása. A nagyszerű kortárs magyar költő, író ugyanis új életre keltette mindkét drámát, a szövege nem fordítás, hanem elképesztő nyelvi leleménnyel újrateremtett színpadi mű, amelyben Tartuffe és az úrhatnám polgár, Jourdain kortársunkká válik, s ez a régi és a mai nyelvezet izgalmas keverékének is köszönhető.

A Vígszínház előadása Mácsai Pál vendégrendezésében szórakoztató, a színészek Hegedűs D. Gézától Börcsök Enikőn át Lukács Sándorig rutinos mulattatók, a paródiához is értenek. A közönség jól érzi magát, igaz, sok mindennel nem kell szembesülnie: noha mai újgazdagként látjuk magunk előtt Jourdaint, az előadás igazán mély összefüggéseket mégsem hoz felszínre.

Parti Nagy Lajos Moliére-je két másik előadást juttat eszembe, az utóbbi két évad két kiemelkedő produkcióját. Érdekes mindkettő egy fordított párhuzam miatt is. Moliére–Parti Nagy Lajos Tartuffe-jét Alföldi Róbert vitte színre a Nemzeti Színházban (amikor még föl sem merült, hogy pályázik az igazgatói posztra), a másik pedig a Finito, Tasnádi István remek darabja az Örkény Színházban, Mácsai Pál ötletekkel teli rendezésében. A Tartuffe Moliére egyik legismertebb darabja, de ahogyan Parti Nagy Lajos újraírta a művet, még inkább megdöbbent, mennyire mai a történet. Tasnádi István ugyanakkor kortárs magyar író, az ő verses színműve – amely szintén bővelkedik nyelvi remeklésekben – a nyelvezet, a forma szerint játszódhatna akár Moliére korában is. Pedig a Finito igazán a mai magyar rögvalóságot hozza testközelbe.

Ezt a kettősséget mindkét darabban kitűnően érzékeltetik a színészek, a Tartuffe-ben például Udvaros Dorottya, a Finitóban Für Anikó remekel. Ez utóbbinál a néző azt hinné, az első felvonásban már mindent tudunk a szereplőkről, borítékolhatnánk a folytatást is – de nem, a második részben Pál, a médiasztár felbukkanásával új dimenzió nyílik, s hihetetlen karikatúraként tárul elénk médiaközpontú világunk.

A három előadás közül számomra a Tartuffe a legerőteljesebb Alföldi Róbert feszes rendezésében, mindenesetre izgalmas, ami a nézőben e három produkció láttán kirajzolódhat. Olyan hangsúlyok tűnnek fel, amelyek eddig is ott voltak a Moliére-darabokban, de valahogy mégis csak most értjük meg igazán, most vesszük észre ennyire élesen a húsbavágó maiságot. Nézzük ezt a három előadást, s folyton az juthat az eszünkbe: mit sem változott az ember bő három évszázad alatt. EE