Nagyot nőtt Magyarország politikai kockázata a népszavazás után

Más országokban vagy az Alkotmány, vagy a törvények, vagy a politikai elit önmérséklete, a szokásjog az akadálya, hogy ilyen népszavazásokat tarthassanak. Tehát a március 9-i magyar népszavazásnak már a puszta ténye is meglepetés volt a külföld számára, miközben a váratlanul magas részvétel is komoly következményekkel jár a jövőre nézve. 

A Political Capital Kockázat-előrejelző Divíziójának (Risk Forecast Division) legfrissebb kockázati figyelmeztetése (risk warning) arra hívja fel a figyelmet, hogy a népszavazás után – a gazdasági szereplők szemszögéből nézve – megnövekedtek Magyarország politikai kockázatai. A megemelkedett kockázatok az alábbi tényezőkből fakadnak:

Rövidtávú politikai kockázat
1. Gyurcsány Ferenc pozíciója stabil, de gyengül. A népszavazás eredménye meggyengítette a miniszterelnök pozícióját, de ez a gyengülés egyelőre nem olyan mértékű, hogy az Gyurcsány Ferenc bukásához vezetne. Ugyanakkor a kormányfőnek a következő hónapokban mindenképpen el kell érnie az MSZP népszerűségének, támogatottságának emelkedését, ellenkező esetben pozíciója nemcsak a pártvezetés, a parlamenti frakciótagok, hanem a párttagság körében is meggyengülhet. Ez esetben megnő az esélye a miniszterelnök-cserének. A 2008. januári pénzpiaci események megmutatták, hogy a forint árfolyamának volatilitása, és a miniszterelnök politikai pozíciójának stabilitása között rövid távon erős a korreláció, vagyis minden hír, amely a kormányfő meggyengülését jelzi, azonnali reakciót vált ki a forintárfolyamban. Ezt a hatást az árfolyámsáv február 26-i eltörlése tovább erősíti.  Ha azonban a kormányfő pozíciója tartósan gyengül, akkor a piac előbb-utóbb „beárazza” a kormányfőváltást, vagyis ha a következő hónapokban nem változik az MSZP és a kormányfő támogatottsága, akkor év végére a piac pozitívan fogadna egy olyan személycserét a miniszterelnöki poszton, amely garantálná a reformok folytatását és a költségvetési szigort.

2. A koalíciós feszültségek felerősödnek. A koalíciós kapcsolatokért felelős államtitkár, Horn Gábor „elszólása” volt az az indok, amely artikulálhatja és felerősítheti azt az álláspontot az MSZP-n belül, hogy a kormány és a reformok népszerűtlenségéért elsősorban az SZDSZ által irányított egészségügyi reform vélt vagy valós hibái tehetők felelőssé. Ez azt jelenti, hogy rövid távon felerősödhetnek a koalíciós konfliktusok, a két párt egymást fogja okolni a népszavazási kudarcért, ami korlátozza a kormány és a törvényhozás cselekvőképességét, lelassíthatja a reformokat. Továbbra sem valószínű, de a népszavazást követő koalíciós válságkezelés súlyos elhibázottsága esetén immár elképzelhetővé vált az a forgatókönyv, hogy a koalíció felbomlik, és az előrehozott választások elsöprő – akár kétharmados – jobboldali győzelemhez vezetnek. Ennek jelenleg felmérhetetlen közép- és hosszú távú gazdaságpolitikai következményei lennének.

3. A Fidesz politikai stratégiája nem változik. Orbán Viktor egyértelmű és személyes győzelmet aratott a népszavazáson, ami azt jelenti, hogy a Fidesz politikai stratégiája nem fog változni: a párt a jóléti típusú osztogató, illetve antikapitalista üzenetekre építi majd politikáját, és a párton belül a konzervatív ideológiai vonal tartósan meggyengül.

Középtávú politikai kockázatok
4. A kormányozhatóság kérdéses. A referendum után – amennyiben a hatályos népszavazási törvényt nem változtatják meg – az ország kormányozhatósága kérdésessé válik. A jövőben ugyanis bármilyen kormány kerül hatalomra, a választókra nézve anyagi terhet jelentő intézkedések egy referendummal érvényteleníthetők - még a költségvetést érintő kérdésekben is.

5. Húzd meg, ereszd meg. A magyar belpolitikában 1990 óta jelen lévő, úgynevezett „választási költekezési csapda” („Election year spending trap”) 2010-ben is érvényesülhet, amennyiben a kormány a népszerűség emelése érdekében fellazítja a költségvetési szigort. Az újra elszabaduló költségvetés instabilitást hozhat a forint árfolyamában, az inflációban, továbbá elbizonytalanítja a külföldi befektetőket és pénzpiaci szereplőket.

6. Demagóg választási kampányok. A népszavazásból a politikai elit azt a következtetést vonta le, hogy a magyar választókat kiadási, jóléti jellegű ígéretekkel lehet megnyerni. Így aki eséllyel akar indulni a 2010-es választáson, annak ígérnie kell, és ami még kockázatosabb, a költekezési ígéreteket be is kell tartani. Vagyis az előző két évtizedhez hasonlóan továbbra is nagy az esélye a demagóg választási kampányoknak, a gazdasági növekedés és a szükséges szerkezet-átalakulás kárára.

7. Alkotmánybírósági döntések, mint bizonytalansági faktor. Az Alkotmánybíróság döntése fokozta a jogi bizonytalanságot, mivel az olyan szektorokban tevékenykedő magánbefektetők, ahol az állami szerepvállalás jelentős (például egészségügy, nyugdíj, oktatás, energia), magasabb jogi és politikai kockázatokkal kénytelenek szembesülni.

Hosszú távú politikai kockázatok
8. Tartós magántőke- és piacgazdaság-ellenesség. A referendum további tanulsága, hogy a magyar közvélemény továbbra is fogékony az antikapitalista, etatista demagógiára, vagyis az ilyen jellegű társadalmi attitűdök az elmúlt 20 évben alig változtak. Ezt a továbbélő attitűdöt erősíti a politika szavazatmaximalizáló logikája: a választáson győzni kívánó pártnak az az érdeke, hogy erre az attitűdre reagáljon, olyan üzeneteket fogalmazzon meg, amelyeket a választók szívesen hallanak. Ez egy 22-es csapdája, mivel a társadalom attitűdje magától nem változik, a politikai elit pedig, amely ezen változtathatna, nem érdekelt abban. 

9. Állami függőség versus öngondoskodás. A modern nyugati piacgazdaságok alapeszményével szemben az öngondoskodás tartósan alacsony szintje prognosztizálható Magyarországon. A megtakarítási és befektetési szokásokkal kapcsolatos mutatók szerint ezen a téren aggasztó a helyzet. A népszavazás eredménye azt jelzi, hogy az etatizmus, az államtól való függőség széles választói kör igénye, és ezen a területen sem tapasztalható elmozdulás.

10. Bizalmatlanság a parlamentáris berendezkedéssel szemben. Amennyiben a közvetlen demokratikus eszközök tartós elemeivé válnak a mindenkori kormányokkal szemben kialakított politikai gyakorlatnak, úgy a kormányozhatóság kérdésén túl, a képviseleti rendszer egészének legitimitása gyengülhet meg.