Szavolszkij Koszovóról: "WC-papírnak tekintik az 1244-es határozatot"
Oroszországról többet írnak az újságok, mint nyolc évvel ezelőtt, mondta a nagykövet. Azt írják róla, hogy erősebb, de agresszív és kiszámíthatatlan. Ez azonban puszta propaganda: „nyilvánvaló, hogy ki az úr; világos, hogy az amerikai neokonzervatív vonalak erős befolyással vannak erre az értékrendre.” A propagandisztikus híreket pedig nem kell elolvasni – amennyiben csak ilyenek vannak, egyszerűen semmilyen újságot nem kell olvasni – fejtette ki álláspontját.
Oroszország az érdekeinek pragmatikus érvényesítésére törekszik, kerülve a konfliktusokat. Pozitív programot kínál: az elmúlt nyolc évben soha nem mondott puszta nemet egyetlen konfliktusban sem, mindig kínált alternatív megoldást.
Az újonnan kialakuló világkoncertre konkrét vízióval rendelkezik az ország: egy kiszámítható és pragmatikus együttműködésen alapuló USA-Európa-Oroszország háromszöget képzelnek el, ahol mindegyik fél megérti a másik kettő érdekeit, és ennek keretében juttatja sajátját érvényre. „Persze, az Egyesült Államok lehetőségei nagyobbak, ő az első hegedűs – de legyen első az egyenlők között” – Szavolszkij szerint ez a válasz a világ kérdéseire.
„Ne csak a fegyverekben legyen leszerelés, hanem az ideológiákban is; hogy végre érthetővé váljunk egymás előtt.”
Még nem alakult ki a hidegháború utáni világrend, ebben a helyzetben kell felismernie a három félnek, hogy ugyanazt a civilizációt képviselik, ugyanazokkal az értékekkel. Igaz, ennek két dolog még útjában áll: egyrészről a múlt maradványai – és az ebből fakadó bizalmatlanság –, másrészt az amerikai neokonok törekvése, hogy az USA legyen az új világ domináns hatalma – holott ezzel már próbálkoztak párszor, és bele is buktak; de be fogják látni, hogy ez nem vezet eredményre.
A háromszög mellett a biztonság szavatolójának a nagykövet az orosz-EU együttműködést tekinti. Ennek sikeréért szeretné az orosz fél, hogy az Európai Unió hangja egységes legyen; ezért is fogadta nagy örömmel a Lisszaboni Szerződést.
Szavolszkij kiemelte az EU-val folytatódó együttműködés négy közös térségépítési tervét: már mindegyikre rendelkeznek útitervvel, 13-14 szakmai kérdésben folyik a dialógus. Mint például a külső biztonság kérdésében: „ugyan vannak gondok, de a problémák többségében ugyanaz a két fél álláspontja” – a véleményazonosság példajaként a Közel-Keletet, Afganisztánt és a terrorizmust említette.
Persze van, amiben nem tudnak egyetérteni. Szavolszkij meg is érti, hogy az EU-nak szüksége van az euroatlanti biztonságra, biztonságpolitikájában rá van utalva az Egyesült Államokra. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne sok vitás kérdés a két fél között, hiszen „mégis csak az óceán két különböző partján vannak”. A nagykövet azonban nehezményezte, hogy Európa néha mesterséges dolgokban fejezi ki szolidaritását. Itt utalt arra, hogy a balti államokban élő jelentős orosz kisebbségnek máig nincs állampolgársága, illetve az ugyancsak egységes európai fellépésre a British Council körül kipattant vitában – holott ezek tipikusan kétoldalú kérdések és a két érintett országra tartozik rendezésük, fejtette ki.
Három „piros vonalat” jelölt ki Szavolszkij a külpolitikai kérdések mentén; három területet, melyben Oroszország nem tud engedni álláspontjából.
Az első Koszovó kérdése. Fontos megérteni, hogy Magyarország számára ez fontos regionális kérdés, hiszen „sok következményért ő fog fizetni” – nem a messzi Oroszország. Országa számára az egész sokkal inkább globális kérdés - három szempontból is.
Egyrészt nem a függetlenség egyoldalú kikiáltása, hanem annak elismerése az, ami példa nélküli. Szavolszkij szerint „felülírják az ENSZ alapokmányát, WC-papírnak tekintik az 1244-es határozatot.” Szerinte az elismerő hatalmak azt sugallják a hasonló helyzetben levő országoknak, hogy „bizonyos dolgokat nem szabad, de ha nagyon tetszik, akkor lehet”. Ha pedig így fogjuk fel a dolgokat, akkor mindenkinek mindent lehet. Ennyire nem kéne szabadon értelmezni a nemzetközi jogot – hiszen az véres történelmi tapasztalatok összességeként jött létre.
Másrészt bármit mondanak is az elismerő országok, az eset precedens értékű. A világban jelenleg úgy 200 konfliktusos helyzet van – de ha így haladunk tovább, hamarosan még több lesz.
Harmadrészt kiemelte a regionális helyzet megváltozását. Ez Oroszországnak is fájdalmas lesz, de a környező országoknak még inkább. Nem hiszi el, hogy nem lesz törekvés Nagy-Albánia létrehozására; illetve el tudja képzelni, hogy ezek után a boszniai szerbek egyszer csak azt mondják, a daytoni megállapodást semmibe veszik – ha már az 1244-es határozatot is így figyelmen kívül hagyták.
A másik kérdés, amiben nem tud engedni Oroszország, az a lengyel-cseh amerikai rakétavédelmi pajzs kérdése. Szavolszkij szemében más országok annyit látnak, hogy ’Oroszország félti pozícióit’. Ez azonban a legkevesebb, ami érdekli az országot, fel sem merült ez bennük. Ami a fejtörést okozza számukra az az, hogy „mindenki leszerelést akarna, de úgy tűnik, egy új fegyverkezés kezdődik”.
A nagykövet szerint, ha telepítik a bázisokat, az az amerikai stratégiai fegyverzetnek, az amerikai atom-ütőerőnek lesz része. Ki rendelkezik jelenleg olyan rakétával, mely ellen a rendszer védene? Csak Oroszország – „Iránnak ilyen fegyvere nincsen, és még sokáig nem is lesz”.
Amennyiben valóban megvalósul a telepítés, a kölcsönösség jegyében Oroszország konkrét ellenlépéseket fog tenni. Szerinte a cseh és lengyel lakosság ezt érti, „jobban, mint a politikusok”, ezért is ellene van a beruházásnak, mellyel ők és a környező országok egyben célponttá válnak.
Az előadás után kérdésre válaszolva Szavolszkij kifejtette: az orosz ellenlépések nem lesznek olyan drágák, mint az amerikai beruházás. Kiemelte, hogy a megvalósulandó ’célravezető radar’ egy emberi beavatkozás nélkül működő automatikus rendszer, mely ha rakétát észlel, kérdezés nélkül azonnal tüzel. Az oroszoknak Moszkva körül van telepítve hasonló rendszerük.
A harmadik kérdés, amiben nem tágítanak álláspontjuktól, az a konvencionális fegyverek kérdése. Ezeket egykoron még a Szovjetunió szorgalmazta, mondta a nagykövet, azonban a korábban kötött megállapodások mára elavultak. Visszautasította az oroszokat érő vádakat a külföldön állomásoztatott seregek kapcsán: Grúziában immár csak békefenntartó katonák tartózkodnak (ENSZ-csapatok Abháziában, a szerk.), Moldovában pedig az egykoron 100 000 fős 14. hadseregnek csupán egy 700 fős kontingense maradt, őrizve robbanószereket tartalmazó raktárakat.
A nagykövet kitért gazdasági kérdésekre is: itt már egy széles körű dialógus alakult ki Oroszország és az Európai Unió között, mondta. Az EU-s piac az oroszok számára a legfontosabb, kereskedelmi forgalmának 52 százaléka evvel a régióval zajlik; igaz, számos vitás kérdés akad a két fél között.
Az Energetikai Chartát pedig ugyan Oroszország aláírta, de addig nem ratifikálja, míg nincsenek jegyzőkönyvek az egyenlő kapcsolatokról (pl. a tranzit vagy a nukleáris fűtőanyagok szállításának kérdésében). Oroszország kívánja, hogy vállalatai beszállhassanak az EU energia-szektorába.
A kiút e félreértésből „ki van jelölve és egyeztetve”. A szentpétervári G8-as csúcstalálkozón közös véleményre jutottak, hogy egy megoldásban mind a három félnek (kitermelő, tranzitország és felhasználó) az érdekei érvényesüljenek. „Elvi egyetértés van, gyakorlati azonban nincsen”.
A belső biztonság és jogrend tekintetében folyik az együttműködés. Egyetlen vitás kérdés van itt: a vízum. Távlati cél ugyan a mentesség, és „még sokat kell dolgozni ezen”, de konkrét előrelépések már vannak.
Ami összetettebb e tekintetben az az Együttműködési és Partnerségi Egyezmény aláírása: ezt nem lehet a Déli Áramlathoz hasonlóan pár napos tárgyalásokkal elintézni. Az orosz fél szerint ennek konkrét ágazati szerződésekből kell állnia, ami nagyon kemény tárgyalásokat igényel – de „az eredmény meglesz”.
Az államok többsége megérti az orosz álláspontot; a magyarok is ehhez a körhöz tartoznak. Minél jobb az EU egyes országai és Oroszország között a kapcsolat, annál jobb Moszkva és Brüsszel között is. Oroszország nem megosztani szeretne, hanem közösen együttműködni – zárta előadását Igor Szavolszkij.
