Személyi váltás lehet a kormány kitörési lehetősége - véli Tölgyessy

A népszavazás után kialakult helyzetet Tölgyessy Péter és Tamás Pál elemezte. Előbbi rámutatott, hogy a népszavazás végkimenetele a népszavazásra vonatkozó régi törvény előírása szerint akár a baloldal „sikerét” is jelentette volna, ami különösen annak fényében ironikus, hogy a változtatást – pillanatnyi érdekeinek megfelelően – az MSZP kezdeményezte a kilencvenes évek második felében - olvasható a Politikatörténeti Alapítványnak a vitadélutánról szóló közleményében.

A népszavazást támogató alkotmánybírósági ítéletet pedig az a – Sólyom-féle németes vonallal szemben álló – „népbarát” jogászi felfogás tette lehetővé, amely a közvetlen demokráciával rokonszenvez. Az eladó ennél fontosabbnak nevezte azt a jelenséget, hogy a népszavazás kapcsán az MSZP-n belüli alapvető törésvonalat érte kihívás: egyrészt a miniszterelnök reformpolitikája, másrészt a „kádári kisember” jobboldali általi megszólítása, harmadrészt az SZDSZ szocializmus elleni retorikája révén.

Ez a törésvonal pedig az MSZMP kétarcú bázisát osztotta meg: a modernizált Magyarország, illetve az „államszocialista vívmányok” híveit. Tölgyessy Péter kiemelte, hogy a költségvetés helyzete és a reformok között nem állt fenn valódi ok okozati összefüggés, ám a gazdaság teljesítménye és a 2006 óta bekövetkezett reálbér-csökkenés rendkívül nehéz helyzetbe hozta a kormányt. Ebben a szűk mozgástérben az elemző egy a választások előtt 10–12 hónappal esedékes személyi váltást tart leginkább reális kitörési lehetőségnek.

Az eddigi választások tanulságaként azt emelte ki, hogy a győzelmet az szerezte meg, amelyik oldal tudott tanulni hibáiból. A FIDESZ esetében megérett a felismerés, hogy egyedül a jobboldali törzsközönség kevés a sikerhez, így hidakat kell építeni a „túloldalra”. Kormánypártok esetében a népszavazás után nem kerülhető el ez a tanulási folyamat.

Tamás Pál úgy látta, hogy a kormány, az MSZP a reformok kérdésében hatalmas sebességgel rohant a fal felé, és bele is szaladt, annak ellenére, hogy számos jelzést kapott, hogy fékeznie kellene. A XIX. századi francia doktriner gondolkodót, a közügyek intézését a „felvilágosult polgároknak” fenntartandónak tartó Guizot-t idézve rámutatott, hogy a kormánypártok úgy viselkedtek, mintha csak a „felvilágosodottak” eme csoportjának kellene politizálnia. Ezzel egyébként az MSZP vezetése lényegében az SZDSZ felfogását – és politikáját – vette át.

A kitörési lehetőségeket az előadó három ponton gondolta végig. Elsőként a napi politikák szintjén a legnehezebb, a legtöbb bizalmat igénylő és nagyobbrészt érzelmi alapú egészségügy kérdése helyett más hangsúlyokat látott kialakítandónak. Ez pedig a negatív spirálba került gazdaság „kirántása” lehetne. A személyi váltással kapcsolatban azt jegyezte meg, hogy robogó vonatban nem szabad masinisztát cserélni.

Végül ideológiai síkon arra az alapvető igazságra hívta fel a figyelmet, hogy bár a kormány modernista „felvilágosult abszolutistaként” viselkedik, a szavazóbázisa nagyobbrészt baloldali, amit politikai öngyilkosság nem számításba venni.