A prostitúció gazdaságtana - Hogyan ösztönzik a lányokat?
Steven Levitt amerikai közgazdászprofesszor kísérletében az etnográfiai terepmunka követelményeinek megfelelő adatgyűjtéshez alkalmazott: néhány önkéntes mellett, volt szexmunkásnőkkel végztetett felmérést. Az volt a dolguk, hogy az események után feljegyezzék, milyen ügyfelekkel, milyen piaci feltételek mellett kötöttek üzletet aktív kolléganőik. Az általános vélekedéssel ellentétben Levitt azt tapasztalta Chicago néhány kerületében, hogy a prostituáltak jobban járnak, ha futtatók alkalmazásában dolgoznak, mert ők általában az ügyfélszerzésben is segítenek, s az utcasarkinál jobb körülményeket teremtenek a lányoknak.
A professzor szerint a stricik - a vállalati gazdaságban sem ismeretlen módon - ösztönző béreket fizetnek, vagyis az elvárhatónál több pénzt hagynak a lányoknál, felismerve, hogy az üzlet akkor megy jól, ha az átlagosnál vonzóbb és motiváltabb munkaerőt foglalkoztatnak. Levitt és kutatótársai arról számolnak be, hogy a chicagói utcán dolgozó szexmunkásnők egyike-másika kérte is, hozzák össze egy stricivel. Ez szöges ellentétben áll a svéd tapasztalatokkal, amióta ugyanis a svédek, büntetéssel fenyegetve az ügyfeleket, keresleti oldalról próbálják visszaszorítani a prostitúciót, sok örömlány az utcáról a többnyire titokban működő, így nehezebben ellenőrizhető bordélyokba szorult, ott pedig jobban ki van szolgáltatva a stricik és az ügyfelek kénye-kedvének.
Evelyn Korn, a marburgi egyetem mikroökonómia-professzora a különbséget a HVG-nek azzal magyarázta, hogy míg a skandinávoknál legális a prostitúció, viszont a gyakorlatban nem tűrik, addig Chicagóban nem legális ugyan, de megtűrik. Az említett amerikai közgazdász-konferencián Korn, aki gazdasági kutatásainak keretében időnként a prostitúció piacát is elemzi, a Levitt-tanulmány referenseként mondta el véleményét. Amerikai kollégája felméréséből figyelemre méltónak tartja azt a megállapítást is, hogy a prostitúció mértéke valójában sokkal nagyobb, mint amit a rendőrségi adatok mutatnak.
A statisztikai hiba háttere is kiderül Levitt adatgyűjtéséből: ha egy chicagói prostituált rendőrrel találkozik, akkor jóval nagyobb esélye van arra, hogy az természetbeni szolgáltatást kérjen tőle, mint arra, hogy előállítsa. A felmérés szerint a magányosan, utcán dolgozó, így védtelenebb prostik szolgáltatásainak három százaléka a rendőröknek kijáró ingyenes juttatás. A német professzor szerint a chicagói félpiaci viszonyok között a "munkáltatónak" és a "munkavállalónak" is érdeke az olyan bérezés, amely honorálja a jobb munkát, az elégedett és tartós ügyfélkört. Sőt Korn szerint az ügyfeleknek is jobban megéri, ha néhány ismert közvetítővel állnak kapcsolatban, nem pedig sok ismeretlen nő körében kell kalandot keresniük.
A chicagói örömlányok éves jövedelme 20 ezer dollár körül mozog, átlagos órabérük 27 dollár, nagyjából a négyszerese annak, amit más legális munkával kereshetnének. A piaci elemzés mellett Levitt a szomorú háttérről sem hallgat: még ez a pénz sem elég nagy ahhoz a kockázathoz képest, amelyet vállalnak, akár a fertőzésveszéllyel, akár azzal, hogy átlagosan havonta bántalmazza őket a stricijük vagy egy-egy ügyfelük. A szabályozott prostitúció előnyeihez szolgáltat adalékokat egy másik friss tanulmány az ecuadori helyzetről. A latin-amerikai országban legális a prostitúció, azt viszont a rendőrség szigorúan ellenőrzi, hogy a lányoknak rendben legyen az engedélyük, elvégezzék a rendszeres orvosi vizsgálatokat. Két amerikai kutató, Paul Gertler és Manisha Shah szintén piaci hatásokat mutatnak ki közös felmérésükben. Ha határozottan lépnek fel a rendőrök, akkor az utcai szexmunkások vagy áremeléssel reagálnak a kockázatra, vagy visszahúzódnak a bordélyokba, ahol a magasabb tarifák inkább kiszűrik a megbízhatatlan ügyfeleket. Mindkét magatartás társadalmi haszonnal jár: kevesebben fertőződnek meg AIDS-szel és más nemi betegségekkel. Ellenkező hatást vált ki a túlságosan szigorú razziázás és a túl költséges orvosi vizsgálat: a lányok az ellenőrizhetetlen feketepiacra vonulnak vissza.
Két homlokegyenest ellentétes attitűd alakult ki napjainkra - mondja a kérdés egyik magyar kutatója, Fehér Lenke, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa. Az egyiknek - Európában ezt leginkább a holland modell fémjelzi - az a lényege, hogy el kell fogadni a prostitúciót mint sajátos pénzkeresetet és szolgáltatást. A másik véglet az említett svéd gondolkodásmód, amely nemkívánatosnak tekinti, törvényekkel is igyekszik visszaszorítani a prostitúciót, viszont a prostituáltat nem bűnözőként, hanem kizsákmányolt áldozatként kezeli, és segít neki, hogy szabadulhasson ebből a létformából. A magyarországi gyakorlat a holland és a svéd modellnek éppen a hátrányait egyesíti - mondta Fehér a HVG-nek. A törvény engedélyezi a türelmi zónákat, de kriminalizálja a szobáztatást vagy a bordélyház fenntartását. A prostituált jószerével csak a saját lakásban vagy a türelmi zónában, az utcán dolgozhat legálisan, és csak akkor, ha megfelel a vállalkozásra vonatkozó és az egészségügyi követelményeknek is.
