A kérdéses műsor során Jane Fleming Kleeb mint demokrata stratéga jelent meg. Az esetet Fleming úgy kommentálta: "ez volt az első alkalom, hogy stratégának neveztek a televízióban. Alig bírtam nevetés nélkül." – írja a Politico.
2006-óta pedig hozzászokhatott volna ahhoz, hogy a legkülönbözőbb, rá nem illő címkékkel illetik. Ekkor tűnt fel ugyanis először a televízióban, ahol a valódi tevékenységének megfelelően a fiatal szavazók magatartásáról beszélt az MSNBC adásában. Hamarosan azonban újra a stúdiókba hívták, ezúttal már szélesebb spektrumú politikai kérdésekben nyilvánult meg. És bár nemrégiben Washingtonból Nebraskába költözött, átlagosan hetente egyszer szerepel különböző műsorokban, mint "demokrata stratéga". Mint mondja, egy egész csoportnyi hasonló emberről tud.
Ed Rollins, aki valóban elemzőként dolgozott több republikánus elnök-jelölt kampányában, úgy vélte abszurd, ami jelenleg a kábeltelevíziós műsorok kapcsán történik. "Negyven éve végzem ezt a munkát, elmegyek a műsorokba és azt kérdezem magamtól: kik ezek az emberek? Mintha Noé bárkáján lennénk: néhány ember innen, néhány onnan, és egyikük sem rendelkezik szakképesítéssel, és valódi elemzői tudással. Idióta dolog a kábelcsatornák részéről, hogy amatőröket is bevonnak, csak azért, mert 12 panelt szeretnének a műsorban szerepeltetni."
Véleményével a CNN politikai műsorokért felelős igazgatója is egyetért, aki szerint csak az nevezheti magát elemzőnek, aki erre tette fel a karrierjét, és legalább egy kampányban részt vett.
Fleming nem felel meg ezeknek a feltételeknek, és saját bevallása szerint a hozzá hasonló, önjelölt szakértőkkel együtt készül fel a televíziós szereplésekre. Legutóbbi interjúja előtt például egyik társától e-mailben megkapta a Demokrata Párt szóvivőjének nyilatkozatait. Ezt olvasva igyekezett biztosítani, hogy megszólalása összhangban legyen a hivatalos állásponttal.
A nagy televíziós társaságok vezetője különböző tényezőkkel indokolják az amatőr elemzők megjelenését. A kábelcsatornák elszaporodásával egyre több műsoridőt kell kitölteniük napközben is, így egy idő után bárkinek teret engednek, aki képes és hajlandó megszólalni az adott témában. Az új típusú show műsorok széles vendégkört igényelnek, emiatt színesíthetik ismeretlenek a stúdiókat. Ráadásul a szerkesztők gyakran kezdőknek adják ki a feladatot, hogy az adott témához megtalálják a megfelelő személyt. Ezek a munkatársak pedig figyelik a konkurensek műsorait, és ha valakit érdekesnek találnak, meghívják a műsorukba. Egy televíziós műsorokhoz szereplőket válogató cég képviselője úgy nyilatkozott a lapnak: a korábbi gyakorlattal ellentétben a társaságok a jelentkezők külsejére koncentrálnak, és keveset foglalkoznak a szakmai hátterükkel.
Mindez azonban nem indokolja, hogy Amy Holmes-t miért nevezték a Republikánus Párt politikai stratégájának annak ellenére, hogy előzőleg megkérte a csatornát: "elemző" szerepeljen a neve mellett. Holmes valóban dolgozott politikai körökben, de ez mindössze annyit jelentett: szövegíróként tevékenykedett a szenátusi többség vezetője mellett. Holmes 2000-ben robbant be a közéletbe, azóta pedig - mint mondja - halad az árral, és tanul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.