„Már júliusban érezhető volt, hogy valami készül” – mondta lapunknak Belágyi László, a grúziai EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet) misszió biztonsági főnöke. A hónap elején grúz-oszét találkozó lett volna, ami nem jött létre. „Mint mindannyian tudjuk, nem sokkal ezután kitört egy iszonyatos tüzérségi párbaj, augusztus 8-án a grúzok már Dél-Oszétiában voltak. EBESZ-esként az ember úgy dolgozik, hogy felállít magában szcenáriókat. Jó, közepes, rossz szcenáriókat” – meséli Belágyi. „Amit most megélünk, az a legrosszabb forgatókönyv.” – vélte Belágyi.
Augusztus 7-én ugyanis a testközelben tartózkodott, Dél–Oszétiában, mikor a grúz csapatok elsöprő erejű támadást indítottak az őket már napok óta provokáló oszét katonák ellen. A szakadár tartomány fővárosát harminchat órán keresztül nehéztüzérséggel, helikopterekkel, rakétákkal támadták a grúzok, sőt vadászgépeket is bevetettek. Belágyi László elmondta, a magyar EBESZ-esek kivonulása Dél-Oszétiából korántsem volt veszélytelen. „Egy három órás tűzszünet volt, amikor kivonhattuk embereinket a területről. Azonban ez alatt is lehetett puskaropogást hallani, a tüzérség pedig tíz perccel a három óra letelte előtt bekeményített. Dél-Oszétia már ekkor romokban hevert. De szerencsére minden baj nélkül kijutottunk.”
Néhány nappal később azonban az orosz hadsereg ellentámadásba lendült, miután az oszétok nagy része az orosz területen fekvő Vlagyikavkazba menekült. Becslések szerint a tartomány 120 ezres lakosságából hetvenezren elmenekültek a benyomuló grúz csapatok elől, akik az olimpia megnyitóünnepsége alatt már elfoglalták Chinkvalit, Dél–Oszétia fővárosát is.
Belágyi László a grúz lakosságot figyelve úgy látta, hogy a kemény orosz válaszlépésekig egyfajta öröm volt az országban. „Nem eufória volt ez, de öröm. Aztán a csapataik sorra vereséget szenvedtek. Ám amíg partiban voltak az oroszokkal, addig nem estek térdre.”
„Természetesen azokon a területeken, ahol az oroszok átvették az uralmat, már ekkor is eluralkodott a pánik, bár a grúzokon látszik, hogy utolsó vérig kitartanak, de mégis pocsék a közhangulat, mindenféle rémhírek terjengenek, például az oroszok előrenyomulásáról Tbiliszi felé” – mondta lapunknak Belágyi László. A grúz hadsereg néhány nap alatt összeomlott. Mindkét oldalról sok katonai és polgári áldozatról érkezett jelentés, segélyszervezetek szerint a legtöbb információ nem megbízható. A Vöröskereszt jelentése a polgári áldozatok számát kétezerre teszi, a grúz és az orosz katonaság is több száz embert vesztett az összecsapásokban.
A biztonsági főnök úgy érzi, egyhamar nem fog javulni a helyzet, noha vannak bíztató jelek: „Az oroszok és a grúz csapatok vezetői már beszélnek egymással. Ez már haladás. Ám a grúzok közben elnökükhöz hasonlóan a nyugat segítségét várják. Várnak valakire, mert a mostani kilátástalanságban a remény az egyetlen, ami még megmaradt nekik. Azonban jelenleg úgy érzik, cserbenhagyták őket” – összegezte a közhangulatot honfitársunk.
„Abházia és Dél–Oszétia kérdése már túlnőtt a Kaukázus keretein, itt a hidegháborúhoz hasonló amerikai–orosz szembenállás klasszikus példáját láthatjuk” – nyilatkozta lapunknak Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő. „Ez a harc 2001 óta zajlik Moszkva és Washington között, amikor Grúziában is megerősödtek a nyugatbarát mozgalmak. Amerika befolyása most teljesen érvényesül Grúzia felett, amerikaiak képezik ki a grúz hadsereget, részben ők is szerelték fel. Nyilvánvalóan tudtak arról, mire készültek a grúzok, olyan nagy meglepetésként nem érhette őket. A grúz elnök, Mihail Szaakasvili nagy hibát követett el, amikor elvesztette türelmét.
Ebben a háborúban ugyanis egyértelműen a grúzok vetettek be először túlzott erőt az oszét hadsereg ellen, bár Moszkva felelősségét sem lehet tagadni” – emelte ki a szakértő. Tálas szerint az „erőteljes” orosz fellépés is várható volt, hiszen Oroszország az elmúlt évek gazdasági sikerei után vágyakozott arra, hogy megmutathassa erejét.
Ugyanakkor a szakértő szerint nem várható, hogy Moszkva tovább erőltetné a grúziai megszállást. „Amit akartak, azt elérték, megmutatták, hogy Grúzia és valószínűleg Ukrajna még nem érett a NATO–tagságra. A szövetség nem szeret helyi konfliktusokkal küszködő országokat bevenni, a ennél sokkal, de sokkal megfontoltabb. Arról nem is beszélve, hogy ha ugyanazokat a követelményeket támasztanák a grúzokkal szemben, mint korábban Magyarországgal szemben, eleve esélyük sem lenne még a bekerülésre” – mondta Tálas Péter.
