BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Nem ilyen bajnokokat szeretnénk látni a pályákon" - kifakadt a NOB elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke bírálta a pekingi olimpián 100 és 200 méteres síkfutásban is világcsúccsal győztes jamaicai Usain Boltot nagyképűsége miatt.

A NOB vezetője azt sérelmezte, hogy a fiatal sztár mindkét szám döntőjében bántóan fölényesen viselkedett. Rogge különösen a rövidebb táv fináléján látottak miatt háborodott fel, mert Bolt az utolsó métereket már a mellét döngetve tette meg - számol be a hvg.hu az MTI alapján. "Nem azzal van a baj, ha valaki show-t csinál, sőt! Azonban a riválisok sokkal nagyobb tisztelet érdemelnek annál, mint amit ő mutatott irányukban. A célba érkezést követően kezet kell fogni a többiekkel, ő ugyanakkor semmibe vette vetélytársait - háborgott Rogge. - Megértem határtalan boldogságát, de egy bajnok nem viselkedhet úgy, mint ahogy ő a 100-as fináléban. Mozdulataiból úgy tűnt, azt üzeni a többieknek, hogy kapjatok el, ha tudtok."

"Érnie kell még, s nagyon bízom benne, hogy a jövőben több tisztelet lesz benne, mert nem ilyen bajnokokat szeretnénk látni a pályákon" - emelte ki Rogge.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.