Közélet

A környezetpusztítás mellett eltörpül a globális válság

A világgazdaság jóval több pénzt veszít az erdők eltűnése, mint a mostani globális pénzügyi válság miatt.

Az erdők kiirtása évi 2000–5000 milliárd dollárjába kerül az emberiségnek. Az által készített tanulmány számszerűsítette és összeadta azokat a különböző szolgáltatásokat, amelyeket az erdők nyújtanak az embereknek. A tiszta levegő és a tiszta víz biztosítása jóval nagyobb érték, mint azt az emberek feltételezik – olvasható a brit BBC honlapján.

Folyamatosan óriási veszteséget okoz az erdők kivágása – nyilatkozta Pavan Sukhdev, a kutatás vezetője. Míg a Wall Streeten a kalkulációk szerint a pénzügyi szektor kb. 1000-1500 milliárd dollárt veszíthet a pénzügyi válság miatt, addig a fakivágásokból eredő károkkal ennek többszörösét. A kutatás kiindulópontja, hogy a természet által nyújtott szolgáltatások – tiszta víz és tiszta levegő – elvesznek, így ezeket az emberi gazdaságnak kell pótolnia. Gyárakat kell építeni a szén-dioxid lebontására és átalakítására, egyre több helyen kell komoly víztisztító berendezéseket üzemeltetni, és olyan termőterületeket létesíteni és fenntartani, amelyeknek régen csak le kellett aratni a termését. Ez mindenképpen óriási pénzügyi veszteséggel jár – állítja a Deutsche Bank közgazdásza.

A környezetvédők szerint a természeti károk összegzése egy új lehetséges módszer arra, hogy meggyőzzék a politikusokat, fektessenek be a természetvédelembe, és ne engedjék tönkretenni a környezetet és az élővilágot.

környezetvédelem kutatás globális válság erdőirtás Pavan Sukhdev erdők pénzügyi veszteség
Kapcsolódó cikkek