Eddig hat "áldozata van" az Árpád hídi rámpának
A rámpa ugyanis túl meredek volt, így nemcsak forgalmi dugót, hanem némely járművekben kárt is okozott. A panaszosok között azonban voltak olyanok is, akik láthatóan máshol szerzett kárukat próbálták bejelenteni.
A Fővárosi Közterület-fenntartónál eddig hat autós jelentkezett, mindannyiuknak a kedden reggel az Árpád hídra kihelyezett, túl meredek rámpán sérült meg a járműve. Rajtuk kívül 10-15 ember érdeklődött telefonon, az majd csak a napokban derül ki, hogy közülük mennyien jelentkeznek személyesen is – Horti Zsófia, a társaság szóvivőjének nyilatkozatát az ECHO TV idézi.
A szóvivő szerint a betelefonálók között volt olyan, aki teljesen máshol szerzett kárát szerette volna úgy beállítani, mintha a jármű az Árpád hídon sérült volna meg.
Akinek az Árpád hídon sérült meg a kocsija, a társaság XI. kerületi Bánk bán utcai telephelyén jelentkezhet a jármű és a sofőr személyes papírjaival. A bejelentés után a kárbiztos lesz az, aki eldönti, hogy valóban akkor és ott sérülhetett-e meg az autó. A károkat - Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes szerdai bejelentése szerint - a hídon dolgozó kivitelezőnek kell majd megtéríteni.
Az Árpád hídon kedden reggel helyeztek ki egy fekvőrendőrszerű szerkezetet ott, ahol a híd tágulásáért felelős szerkezetet cserélték. A rámpa azonban túl meredek lett, így az autók fennakadtak azon. Éppen ezért a vártnál is nagyobb dugó alakult ki a Buda felé vezető oldalon.

