Lendvai: a nyugdíjasok harmadát érinti a 13. havi lefaragása
A nyugdíjasok kétharmadát nem, mintegy kilencszázezer nyugdíjast viszont hátrányosan érinthet a 13. havi nyugdíj 80 ezer forinton való maximálása - derült ki Lendvai Ildikónak, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szavaiból szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
A hárommillió nyugdíjas közül mintegy 2,1 milliónak a nyugdíja nem éri el az átlagnyugdíj összegét, a 80 ezer forintot, az ő életükben semmilyen változás nem történik - közölte a kormánypárti politikus.
Lendvai Ildikó azt mondta, hogy Magyarország nem kizárólag a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) köt megállapodást, hanem az EU intézményeivel is, ami egyfajta garanciát jelent - számol be az InfoRádió az MTi alapján.


