BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veres szerint megállapodtak, Varga Mihály nem tud erről

Nem volt semmiféle egyeztetés, Veres János megint olyan dologról beszél, ami nem történt meg - reagált Varga Mihály, a Fidesz alelnöke csütörtökön az MTI-nek a pénzügyminiszter által közöltekre.

Veres János azt mondta: a csütörtöki tárgyalások eredményeképpen a kormány megszerezte a szükséges parlamenti támogatást ahhoz az újjáformált törvényjavaslathoz, amely az Országgyűlés asztalán lévő közpénzügyi és intézményi szabályozásból, illetve az SZDSZ és a Fidesz 2009-2010. évi konkrét költségvetési plafonra vonatkozó javaslatából áll össze - írja az Echo TV az MTI nyomán.

A Fidesz alelnöke közölte: nehéz időkben együttműködni kell, nem egymást zsarolni megalapozatlan nyilatkozatotokkal. Hozzátette: mivel egyeztetés nem volt, így nem tud semmiféle megegyezésről sem.

Az ellenzéki politikus közölte, hogy az SZDSZ által a parlament elé benyújtott költségvetési plafonról szóló törvényjavaslathoz módosító csomagot nyújtanak majd be. Ebben a Fidesz-kormány alatt működtetett gyakorlat átvételét javasolják: a reálértéken számolt gazdasági növekedés felével nőhetnének csak a költségvetési kiadások.

A Fidesz emellett lerövidítené a törvény időbeli terjedelmét - tette hozzá Varga Mihály. Az SZDSZ azt indítványozta, hogy 2011-ig rögzítsék a kiadási plafont.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.