Egymás után mondtunk véleményt, ám egymástól függetlenül – szögezte le Zugló SZDSZ-es polgármestere. Weinek Leonárd szerint a „pulpitusról” intézett, egyirányú szónoklatokat érdemi vitáknak és egyeztetéseknek kell felváltaniuk. Weinek sajnálja, hogy az SZDSZ - hol burkoltan, hogy nyíltabban – a miniszterelnök fejét követeli, mint mondta: számára felfoghatatlan, hogy miért.
Weinek a lapnak úgy nyilatkozott: az SZDSZ részéről már csak azért is visszás most a szakértői kormány szajkózása, mert a baloldal 2006-ban azzal kampányolt, hogy győzelem esetén Magyarországnak végre szakértői kormánya lesz. Szerinte a liberális párt nem tekinthet el attól, hogy a választásokon zömmel baloldali szavazóktól kért és kapott mandátumot.
Weinek úgy látja, ha a koalíció helyreállítása nincs is napirenden, az önkormányzati munkában mai napig együttműködik a két párt. Weinek szerint az SZDSZ számára nem lehet követendő példa az MDF „álkonzervatív-álellenzéki – olykor kisgazdatónusban előadott melodrámája.”