BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dávid lemondana mentelmi jogáról - elébe áll az Almássy-feljelentésnek!

Vélhetően lemond mentelmi jogáról Dávid Ibolya, az MDF elnöke a párt korábbi alelnöke, Almássy Kornél által kezdeményezett magánvádas büntetőügy kapcsán - erről a pártelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában nyilatkozott.

Almássy közölte: ha az Országgyűlés nem függeszti fel Dávid Ibolya mentelmi jogát, akkor polgári jogi útra tereli az ügyet.

Az MDF elnöke szeptember 12-én egy sajtótájékoztatón egy CD felmutatásával bűncselekmény elkövetésére utalt, amellyel Almássy Kornélt hozta összefüggésbe.

Almássy így szeptember végén - még mint MDF-es képviselő, a párt alelnöke - feljelentést tett Dávid Ibolya pártelnök ellen, aljas indokból nagy nyilvánosság előtt, és jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás bűncselekménye miatt.

Mint ismert, Almássy Kornél elindult az MDF elnöki posztjáért, ám elmondása szerint a vele szemben állók közvetítők útján megzsarolták és arra akarták rávenni, hogy lépjen vissza a pártelnökjelöltségétől. Ezt végül meg is tette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.