Elhalasztották a "cipődobó" újságíró perét - mivel is vádolják?
Eddig "államelnök elleni agresszió", illetve "külföldi államvendég megsértése" voltak a lehetséges vádak. Most azonban meghatározatlan időre elnapolták a pert, amíg megállapítják, pontosan milyen váddal, vádakkal indítanak eljárást - írja a Die Presse.
Az újságíró egyébként maga is pert indított: a bagdadi kormányzat biztonsági szolgálatát perli, testi sértés miatt. Ügyvédje elmondása szerint al-Zaidit elfogása után megverték és brutálisan bántak vele. Elvesztette fogát, a bal szemét lila folt övezi, valamint számos véraláfutásos folt van testén. Két orvosi vélemény is alátámasztja mindezt, mondta az ügyvéd.
Al-Zaidi testvére korábban azzal vádolta a biztonságiakat, hogy eltörték öccse kezét és több bordáját is. Számos hírcsatorna beszámolt arról, hogy amikor a cipődobálás után kivitték az újságírót a teremből, vérnyomot húzott maga után.


