Szűcs Erika: "Nem tanulták meg, hogyan segíthetnek magukon"
Szűcs Erika a Népszavának elmondta: kinevezésekor azt hitte, hogy nyugodtabb és konstruktív építkező időszak jön. Most viszont egyszerre kell építkezni, és tüzet oltani. A szociális miniszter szerint a mostaninál rosszabb helyzetben volt az ország a rendszerváltáskor.
Megszűnt másfél millió munkahely, az életszínvonal veszélybe került. Mint mondta, már a 80-as évek legvégén is jellemző volt az a gondolkodás, hogy meg lehet osztani az élet kockázatait és hasznait úgy, hogy a haszon csak az egyéné, a kockázat és a kár viszont a közösségé legyen.
A miniszter szerint azok, akik ma rossz körülmények között élnek " nem tanulták meg, hogyan segíthetnek magukon, hogyan lehet egy rossz élményt olyan erőforrásnak tekinteni, amiből tanulni lehet". Ezért a válságkezelésnek is az a legfontosabb feladata, hogy ne a pénzeszközöktől várják a megoldást.
Mert hiába van pénz, ha nincsenek rendszerek, amelyekkel időben be lehet avatkozni a sorsokba. Nem az emberek a hibásak, hanem a rendszerváltás után felépített Magyarország – vélte a miniszter. Szűcs Erika szerint "felerősödött az az érzés, hogy nem érdemes tanulni, mert úgysem lehet munkához jutni, helyette keressük a lehető legkönnyebben megszerezhető szociális ellátást. Ez nem jó."


