BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európai uniós járványterv

PANDÉMIA. A szokásos influenzajárványok esetén a lakosság 5-10 százaléka betegszik meg, azonban egy világjárvány harminc százalékukat is megfertőzheti. A múltbeli influenza-világjárványok sokkal nagyobb számban érintették a lakosságot, mint a szezonálisak, a betegek száma 10–50 százalék között mozgott. A huszadik században három világjárvány volt: a spanyolnátha 1918 és 1920 között (Európában a legnagyobb; több mint 20 millió ember halálát okozta, a halálesetek száma a világon az 50 milliót is elérhette). Az ázsiai influenza 1957–1958-ban és a hongkongi influenza 1968–1969-ben okozott járványokat. A Kínából és Délkelet-Ázsiából származó, erősen patogén madárinfluenza-járvány (HPAI) előretörése súlyos aggodalmat keltett, hogy megjelenhet egy új influenzavírus, amely alkalmas arra, hogy állatról emberre terjedjen, és milliók halálát és óriási gazdasági károkat okozzon.

Az Európai Bizottság 2005 októberében készített jelentést egy világjárványra való felkészülésről, együttműködve az Egészségügyi Világszervezettel. A jelentés szerint valamennyi megelőzési terv alapját az átfogó nemzeti és helyi, és az egymást kiegészítő tájékoztatási stratégiák képezik, hogy biztosítsák az aktuális, pontos és egyértelmű tanácsadást és az információkat.

A feltételezések szerint a világjárvány során egy 9–15 hetes időszak alatt a lakosság mintegy 30 százaléka megbetegszik. A megbetegedés aránya és súlyossága eltérő lehet a különböző korcsoportok esetében, de mivel valószínűleg sem a gyerekek, sem a felnőttek nem rendelkeznek immunitással az új vírussal szemben, ezért valamennyi korcsoport esetében egységes megbetegedési arányt feltételeznek, vagyis az átlagosnál súlyosabb megbetegedést és magasabb elhalálozási arányt. A halálos kimenetelű megbetegedések aránya a szakértők szerint az összes megbetegedés 0,37 százaléka lesz. Ha ezeket a számokat Magyarországra értelmezzük, akkor tízezer halottal is számolhatnánk három-négy hónap alatt.

A betegek fele várhatóan általános orvoshoz vagy a járóbeteg-ellátáshoz fordul, és az influenzaszerű esetek valószínűleg egy százalékát teszik ki az akut légzőszervi és kapcsolódó klinikai eseteknek. Az influenzaszerű megbetegedés miatt kórházba felvett páciensek várhatóan 15 százaléka igényel majd intenzív ellátást, és ezek 50 százaléka lélegeztetőkészüléket is. A dokumentum szerint a munkavállalók mintegy 30 százaléka vesz ki öt-nyolc napot egy három hónapos időszak során.

Az influenza terjedése felgyorsul az iskolákban és más zárt közösségekben, ez potenciálisan szükségessé teheti az iskolák bezárását, ahogy az Mexikóban már be is következett. A közlekedési zavarokkal, valamint azzal együtt, hogy a munkavállalóknak gondoskodniuk kell családtagjaikról és másokról, ez még tovább súlyosbítja a munkától való távolmaradást.

Elsősorban az egyes tagállamok feladata, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek a leginkább alkalmasak az emberi influenza-világjárvány leküzdésére – mondta ki a bizottság jelentése, amely szerint azonban egyetlen ország sem képes egyedül szembenézni a világjárvány következményeivel, ezért van szükség EU-szintű fellépésre.

Az influenza megelőzésének kulcsfontosságú ellenintézkedése a vakcinázás. A világjárvány elleni vakcina csak azután állítható elő, miután a járványt okozó törzset izolálták, de akár 6-8 hónapig is eltarthat, mire ez rendelkezésre áll. (Az amerikai kutatók most nyolc évről beszélnek). Nem elegendő a vakcinagyártó kapacitás, a dokumentum szerint minden tagállamnak készítenie kell terveket a kiemelt csoportok vakcinázására. Ügyelni kell arra, hangoztatja az állásfoglalás, hogy ne keletkezzen zűrzavar és félelem a lakosság körében az egészségvédelem eltérő szintjei miatt az EU különböző részein.

A világjárvány indulásakor az orvosi megelőzés és beavatkozás első eszközeit az antivirális készítmények alkotják, addig, amíg a vakcina rendelkezésre nem áll. A bizottság még korábban megállapodott a tagállamokkal állami és magánpartnerség (PPP) létesítéséről az állami testületek és a vakcinagyártó ipar között, hogy az ipar világjárvány esetén a lehető legrövidebb időn belül influenza elleni vakcinával lássa el az Európai Unió lakosságát.

Két-három hónapon belül lehet magyar vakcina

„Amint megkapjuk a hatóságoktól a vírustörzset, 8–12 héten belül elő tudjuk állítani az oltóanyagot, amelyből hetente 500 ezer dózist tudunk készíteni” – mondta lapunknak Németh Zsolt, a vakcinagyártással foglalkozó Omninvest Kft. szóvivője.

Tájékoztatása szerint a cég – amely évekkel ezelőtt a madárinfluenza elleni vakcina iparszerű gyártási technológiáját is kifejlesztette – rövid idő alatt a teljes magyar lakosságot el tudná látni az oltóanyaggal. „Csupán a hazai igények kielégítése után gyártanánk a külföldi piacokra” – mondta Németh Zsolt.

A svájci Roche gyógyszergyár is gőzerővel dolgozik azon, hogyan futtathatná fel minél gyorsabban a Tamiflu influenzaellenes szerének a gyártási kapacitását. A gyógyszer az első kísérletek szerint a sertésinfluenza-vírus ellen is hatékonynak bizonyult.

A Tamiflut eredetileg az amerikai Gilead Sciences fejlesztette ki, és máig kap részesedést az értékesítésekből. Ennek megfelelően tegnap erősödött a cég, valamint a Roche árfolyama is a tőzsdén.

Jelentősen drágultak a GlaxoSmithKline papírjai is:miután tegnap bejelentette, hogy növelné a Relenza nevű inhalálós szerének a termelését. Ez utóbbit is hatásosnak vélik ugyanis a sertésinfluenza kezelésére.

A gyógyszercégek iránti bizalmat jelzi, hogy a pesti tőzsdén tegnap a vezető részvények közül egyedül a Richter árfolyama emelkedett

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.