Nem elég baloldali Bajnai az MSZP-nek?
Azt több forrásunk is megerősítette, hogy azoknál a tárcáknál, ahol minisztercsere várható, a szocialista államtitkárok a helyükön maradnak, hogy az apparátus irányításában a folyamatosságot biztosítsák. Az MSZP tudomásul veszi és érti, hogy - ahogyan egy meghatározó szocialista politikus fogalmazott - "erkölcsileg csak a Bajnai-féle válságkormányzás ment meg az előrehozott választástól", s ezért elfogadják, hogy a kormányfő-jelölt szabad kezet kért – írja a Népszabadság.
A viszonyok azonban nincsenek "szétszálazva", a Lendvai Ildikó pártelnökségével felállt szocialista triumvirátus (bár utóbbi kifejezést formailag csak három férfivezetőre lehetne használni) lehetetlenné teszi, hogy világos határok húzódjanak a kormányban, illetve a pártban vállalt szerep között.
Az új kormány felállításakor minél szélesebb körből kell meríteni" - ezt Gúr Nándor országgyűlési képviselő, az MSZP Borsod megyei elnökhelyettese mondta a Népszabadságnak. Szerinte nem az a legfontosabb, hogy szocialista-e egy-egy miniszter, hanem az, hogy megvalósuljon a program. Egyébként Bajnai Gordon sem a szocialista frakció tagjaként kapja a feladatot - tette hozzá.
Az MSZP egyik alelnöke, Mesterházy Attila a Népszabadságnak azt mondta: elfogadhatónak tartja, hogy Bajnai Gordon a válságkezelésben nélkülözhetetlen minisztériumok esetében külső szakértőhöz ragaszkodik. "Ugyanakkor látni kell, hogy egy kormánynak más területekkel is foglalkoznia kell, ehhez stabilitásra és kiszámíthatóságra van szükség.
A párt elnök-helyettese, Lamperth Mónika a lap kérdésére úgy fogalmazott: a program megszorító része világos, de a további elemeket nem mindegy, hogy miként tudják képviselni. "Ezért szükség van meghatározó politikusokra a kormányban". Lamperth Mónika neveket nem mond.
Nem úgy Karsai József, a gyakran heves kritikával élő battonyai polgármester, aki kijelentette: Kiss Péternél jobban senki nem tudná elvezetni a kancelláriát, ahogyan Gráf József agrár-, és Szekeres Imre honvédelmi miniszterre sem lehet panasz. "Egy kormány, amely mögött az MSZP áll szavazataival, szocialista kormány" - fogalmazott Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus szerint "szocialista meghatározottságú" kormányzásra van szükség, de most a program a fontos, a miniszterek névsora csak ezután.


