Orbán és Sólyom vezeti a népszerűségi listát
A második helyen Sólyom László államfő található, ugyancsak 44 ponttal, ami két ponttal haladja meg a köztársasági elnök márciusi eredményét - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből, amit a Népszabadság ismertetett.
A harmadik helyezett 42 ponttal Szili Katalin házelnök, neki egy ponttal van kevesebb, mint egy hónappal korábban - írja a hirado.hu. A lista 15. helyén Bokros Lajos, az MDF EP-listavezetője áll 28 ponttal - neki korábban nem volt mért eredménye.
Bajnai Gordon kormányfő a 18. helyet szerezte meg 27 ponttal, ami két százalékponttal kevesebb, mint egy hónappal korábban. A lista 21. helyén Gyurcsány Ferenc volt kormányfő áll 24 ponttal, az utolsó, 22. helyen pedig Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője található 23 ponttal.
A felmérés készítői rámutatnak: Orbán csak a népes Fidesz-tábornak köszönheti jó helyezését, saját pártja támogatói körében ugyanis nagy népszerűségnek örvend, ami a tőlük kapott 80 pontban is kifejezésre jut. A többi politikai csoportban ellenben kifejezetten elutasított személyiség: az MSZP-sektől 11, a bizonytalanok körében 32 pontot kapott.


