Közélet

PC: Ez az utolsó pillanat a választási rendszer kijavítására

Az őszi ülésszakban az Országgyűlés még megmentheti állampolgárait egy súlyos jogvesztéstől, illetve a szisztéma megváltoztatása nélkül orvosolhatja a választási rendszer hibáit.

Ha azonban a parlament nem tesz eleget alkotmányos kötelezettségének, a soron következő választások körül lehetségessé váló politikai bizonytalanság tovább ronthatja Magyarország megítélését, a választópolgárok pedig elveszíthetik azt az alig öt éve megszerzett jogukat, hogy külföldön is tudjanak élni választójogukkal.
A sok sebből vérző választási rendszer átfogó reformjára belátható időn belül nincs esély, állagmegóvására viszont feltétlenül szükség volna, mivel a hatályos jogszabályok elavultsága már évek óta alkotmányossági aggályokat is felvet. A Political Capital Institute álláspontja szerint a hibák javítása a választási szisztéma megváltoztatása – azaz a pártpolitikai érdekek lényeges sérelme – nélkül is kivitelezhető lenne.

Az őszi ülésszakban az Országgyűlésnek utoljára nyílik lehetősége a tiszta helyzet megteremtésére. A választások alkotmányosságának megkérdőjelezhetetlensége, túl azon, hogy a parlament alkotmányos kötelezettsége, a pártok jól felfogott politikai érdeke is.

A választási rendszer elavultságának a legszembetűnőbb, és mára már súlyos alkotmányossági aggályokat is felvető problémája a választókerületek lélekszáma között kialakult számottevő eltérésből fakad. A súlyos aránytalanságon felül a szabályozás jogforrási szintje sem megfelelő. Az alkotmányos probléma tehát túlmutat a jelenlegi aránytalanságokon, egyszeri kerülethatár-revízióval nem orvosolható.

Alkotmányos mulasztásos állapotot tart fenn a parlament azzal, hogy nem szabályozta újra a külképviseleti szavazást; a jelenleg hatályos jogszabályok 2009. december 31-éig vannak csak érvényben. Ha a parlament még a soron következő országgyűlési választások előtt megalkot egy a jelenleginél jóval korszerűbb szabályozást, akkor elvileg elkerülhető, hogy sor kerüljön Magyarországon olyan választásra, amelyen nincs mód a külképviseleti szavazásra. Ha azonban ez nem történik meg, egy 2004-ben megszerzett jogukat veszíthetik el a magyar állampolgárok, ami soha nem látott mértékű visszalépést jelentene a magyar demokrácia történetében.

választójog külképviselet political capital választási rendszer kopogtató cédula PC kampánycsend
Kapcsolódó cikkek