A pesti tőzsde elhasalt, a forint viszont bikaerős a Fitch esti döntése előtt
Nem volt erő pénteken a pesti tőzsdéban, az európai piacok is vegyesen teljesítettek, a tengerentúli részvényindexek felfelé vették az irányt nap közben, miután az amerikai fogyasztói bizalmi index fél év után első alkalommal muttott javulást. Ezáltal pedig szinte biztosra veszik a befektetők, hogy a Fed jövő héten csökkenti az irányadó kamatot, ami újabb lendületet adhat a tőzsdéknek.

A BUX 0,4 százalékos mínuszban, 108 922 ponton zárta a napot, 11,3 milliárd forintos részvénypiaci forgalom mellett. A hazai blue chip részvények egyike sem tudott feljebb kerülni. A négy nagypapír teljesítménye kiegyensúlyozott volt, az OTP és a Richter 0,4-0,4 százalékkal ereszkedett, a Mol és a Magyar Telekom pedig egyaránt 0,3 százalékos visszaesést mutatott.
- Az OTP 34 100 forintról,
- a Mol 2950 forintól,
- a Richter 9620 forintról,
- a Magyar Telekom pedig 1744 forintról
várhatja a jövő heti folytatást.
Equilor Trader
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint remek hangulatban hangolt Fitch késő este érkező országfelülvizsgálatára. A magyar pénz szinte minden meghatározó devizával szemben számottevő erősödést mutat.
Az euró jegyzése 0,4 százalékkal került lejjebb a pesti tőzsdezárásig, ez 381,5 forintos váltási árfolyamot jelent. A dollárhoz képest fél százalékkal erősödött a hazai fizetőeszköz, a keresztárfolyan ezzel 327,6 forintig szaladt le.
A svájci frankon szintén fél százalékot, az angol fonton pedig 0,4 százalékot hozott a magyar pénz, amely a régiós devizákhoz képest is lendületet mutat. A cseh korona 0,3 százalékkal kerül kevesebbe, a lengyel zlotyt pedig szintén 0,3 százalékkal olcsóbban váltják.
Az Erste kommentárja szerint a Fitch-nél Magyarország BBB besoroláshoz stabil kilátás tartozik. Egy figyelmeztető jellegű kilátásrontás az emelkedő rövid távú fiskális kockázatok közepette nem zárható ki, ez azonban ekkora kamatkülönbözet mellett vélhetően nem gyengíti majd érdemben a forintot.



