„Sólyom utazzon Kislétára!”
A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint a köztársasági elnöknek el kellene látogatnia Kislétára, mert ha Sólyom László valóban a magyar nemzet részének tartja a cigányokat, akkor igen is határozottan állást kellene foglalnia ebben az ügyben.
Horváth Aladár szerint, amíg csak lehet, a cigányoknak nem szabad erősszakkal válaszolni a romákat ért támadásokra. Jóllehet a tények azt igazolják, hogy az utolsó pillanatban vagyunk, a helyzet radikális, és tényleges válaszokra van szükség a politikától – nyilatkozta az ATV-ben Horváth Aladár.
Előzőleg Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedden közölte Sólyom László azt kérte Bajnai Gordon miniszterelnöktől, hogy első napirendi pontként tájékoztassa a nyomozás állásáról, és arról, hogy milyen intézkedéseket hoztak az elkövető vagy elkövetők elfogása érdekében.


