A tudományos kutatásban is élre tört Kína
Az elmúlt öt évben ugrásszerűen megnőtt a kínai tudományos kutatók teljesítménye – derül ki a Thomson Reuters felméréséből. A hírügynökségi adatok szerint tavaly 112 ezer tudományos publikációt jelentettek meg kínai tudósok, elsősorban a természet- és alkalmazott tudományok (kémia, fizika, anyagkutatás) területén. Ez az Egyesült Államokat leszámítva a világ minden más országának teljesítményét meghaladja, és várhatóan egy évtizeden belül az amerikai kutatókat is lekörözik a kínaiak.
A korábban inkább csak a nyugati technológiák átvevőjeként számon tartott ázsiai óriás tudományos fejlődése akkor is látványos, ha a publikációk száma nem feltétlenül arányos azok színvonalával (a citációs indexek alapján például továbbra is megkérdőjelezhetetlen az amerikai és európai egyetemek, kutatóközpontok hegemóniája). Ugyanakkor nyugati országokban általános az a vélekedés, miszerint néhány évtizeden belül Kína és India átveszi a világelsőséget a tudományos kutatás területén. VG


