BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az éhezőknek is fontos a klímaalku

A december 7-e és 18-a közötti koppenhágai klímakonferencia központi szerepet kaphat az éhezés elleni küzdelemben – jelentették ki tegnap az ENSZ illetékesei azt követően, hogy a hét végén Barack Obama amerikai elnök és az ázsiai csendes-óceáni országok vezetői is elérhetetlennek nevezték egy kötelező érvényű megállapodás megszületését.

„Az éhezés a legpusztítóbb fegyver földünkön, ami nem katonákat, hanem ártatlan gyerekeket öl meg, akik gyakran még az egyéves kort sem érik el” – mondta Luiz Inácio Lula da Silva brazil államfő a Rómában tegnap kezdődött élelmezésügyi csúcstalálkozón. A résztvevők felhívták a figyelmet arra is, hogy Afrika, Ázsia és Dél-Amerika mezőgazdasági termelékenysége 20–40 százalékkal eshet vissza, ha 2 fokkal emelkedik az átlaghőmérséklet.

Az ENSZ illetékesei szerint az élelmiszer-alapanyagok termelésének csökkenésében nem állt be változás az utóbbi időben sem. Az éhínségtől szenvedők száma 2008-ban is növekedett, és 2009-re több mint egymilliárdra nő a számuk. Reuters

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.