Az EU erős embere lehet Catherine Ashton
Temérdek feladat vár Catherine Ashtonra, az Európai Unió első „külügyminiszterére”, ahogy december
1-jén átveszi hivatalát Javier Solanától, a közösség eddigi kül- és biztonságpolitikai főképviselőjétől. A bárónő, aki eddig a közösség kereskedelmi biztosa volt, és akit az EU vezetői a liszszaboni szerződés szabályai szerint a múlt héten választottak meg erre a posztra (VG, 2009. november 23., 5. oldal), a kül- és biztonságpolitikai főképviselői feladatok mellett az Európai Bizottság egyik alelnöke lesz, és átveszi a külkapcsolatokért felelős eddigi biztos, Benita Ferrero-Waldner feladatkörét is.
Tekintettel új kötelezettségeire, le is mondta e heti kínai – még kereskedelmi biztosi feladataihoz kapcsolódó – látogatását, s nagy elánnal készül európai parlamenti (EP) meghallgatására. A hírek szerint az EP tagjai komolyan tesztelni akarják, hogy mennyire ismeri portfólióját, az Oroszországgal való kapcsolatoktól kezdve a közel-keleti békefolyamaton, Irán atomprogramján és az afrikai konfliktuskezelésen át az afganisztáni és balkáni helyzetig. Parlamenti bemutatkozását követően az EU–Ukrajna csúcstalálkozón kell vezető szerepet vinnie, majd december 7-én az európai integráció külügyminisztereként első alkalommal vesz részt a diplomáciai vezetők hivatalos találkozóján.
Az EU erős posztját kapta meg Lady Ashton – állítja Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem adjunktusa. A lisszaboni szerződéssel jogi személy lett az Európai Unió, ez számos következménnyel jár majd nemcsak a közösségen belül, hanem azon túl is. Elvileg a külügyminiszter lehet az EU legbefolyásosabb vezetője. Feladata lesz az unió külkapcsolati rendszerének kialakítása és megerősítése, a közös kül- és biztonságpolitika érdemi megjelenítése és érvényesítése, egy EU-külügyminisztérium felállítása is.
A jogi személyiségből eredően az EU aktív és passzív képviseleti joggal rendelkezik majd. Az unió így szerződéseket köthet, különböző nemzetközi szervezetekben lehet tag. A bürokráciát irányító EU-külügyminisztérium létrehozása ugyanakkor komoly kihívásnak ígérkezik: a Corvinus szakértője szerint máris látszik, hogy erőteljes hatalmi harc alakul ki az Európai Bizottság eddigi külügyi intézményei és a létrejövő új szervezet között.
FT.com, EUobserver, VG


