BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajnai próbálta nyugtatgatni a nagyköveteket

A költségvetés támogatására kérte az SZDSZ frakcióját Bajnai Gordon, aki tegnap a liberális képviselőkkel tárgyalt. A kormányfő azzal érvelt a büdzsé mellett, hogy amennyiben elfogadják, Magyarországé lehet a negyedik legalacsonyabb hiány Európában. Bár az SZDSZ-frakció formálisan nem döntött róla, de nyilvánvalóan támogatni fogják a költségvetést, miután a képviselőcsoport tagjai között nem volt, aki a 2010-es büdzsé ellen érvelt volna. Kóka János frakcióvezető úgy nyilatkozott, ha a második körös módosító javaslatok szavazása során – a módosító indítványokról lapzártánk után döntött az Országgyűlés – nem történik drámai változás, a liberálisok megszavazzák a költségvetést. Kóka szerint az SZDSZ részéről jó döntés volt a Bajnai-kormány támogatása, mert a kabinet megteremtette az egyensúlyt, csökkentette a hiányt és a kamatokat, illetve stabilizálódott az euró árfolyama.

Bajnai Gordon a liberális frakció után azokkal a nagykövetekkel tárgyalt, akik a múlt héten nyilatkozatot adtak ki a magyarországi befektetői környezet kedvezőtlen alakulásáról. A megbeszélésen Bajnai megpróbálta megnyugtatni a diplomatákat: egyfelől azt mondta, a kormány korrupcióellenes törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, másfelől emlékeztetett arra, a hazai munkahelyek öt százalékát a külföldi befektetők biztosítják. AV

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.