BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megbukott kormányalakítási kísérlet Romániában

Bizonytalanság. Elbukott a Bukarestben tartott bizalmi szavazáson tegnap Lucian Croitoru kormányfőjelölt. A Traian Basescu államelnök által javasolt Croitoru 47 szavazattal kapott kevesebbet a szükségesnél a törvényhozásban, miután a szociáldemokrata PSD, a nemzeti liberális PNL és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Nagyszeben német ajkú polgármesterét, Klaus Johannist támogatta vele szemben.

Az elhúzódó kormányválság következtében veszélybe kerülhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU által közösen rendelkezésre bocsátott 20 milliárd eurós hitelkeret következő részletének lehívása is. Bukarest eddig 8 milliárd eurót kapott meg a 20 milliárdból, és újabb 2,5 milliárd lenne esedékes még az idén. Az IMF és az EU azonban az elmúlt napokban jelezte, stabil kormány híján nem lehet ellenőrizni, teljesülnek-e a hitelhez szabott fiskális feltételek, ezért késhet a folyósítás.

A patthelyzet megoldását jelentheti ugyanakkor, hogy a november 22-én esedékes elnökválasztás győztese parlamenti választást írhat ki, legkorábban ez év decemberére. A jelenlegi államfő, Basescu kezét köti az alkotmány, amely szerint a köztársasági elnök hivatali idejének utolsó hat hónapjában nem oszlathatja fel a parlamentet. Bloomberg

Hitel Szerbiának

Sikerült megegyeznie az IMF-fel Szerbiának a hárommilliárd eurós készenléti hitelkeret újabb részletének lehívásáról. Az IMF igazgatótanácsa decemberben szavaz a folyósításról, de a szervezet azt nem árulta el, hogy konkrétan mekkora összegről van szó.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.