BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Slota nem vesztegeti az idejét az "ostoba kisebbségi témákkal"

Slota nem fogja „vesztegetni az időt“ egy olyan parlamenti bizottság ülésén, melynek az elnöke a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselője. A nemzetiek elnöke erről a szlovák közszolgálati televízió műsorában beszélt – írja a bumm.sk.

A műsorvezető megkérdezte Slotát, hogy jelentéktelennek tartja-e a bizottsági üléseket. „Néha igen, ha valami ostobaságról van szó, nem is tudom..., ami, mondjuk, összefüggésben van, mittudomén, valami kisebbséggel, mely mindenáron valami ostobaságot akar elérni, azt én ostobaságnak tartom“ – mondta az SNS elnöke.

Slota kijelentette, nem igaz az az állítás, hogy nem vett részt, és nem igazolta hiányzását a bizottság öt ülésén. „Személyesen nem voltam a bizottsági ülésen, de a parlamentben voltam, szavaztam is, erről létezik adat“ – mondta a pártelnök, és hozzátette, hogy nem tud egyszerre a parlamentben és a bizottsági ülésen lenni, „hiszen csak egy van belőle“.


 „Ők el akarják venni a fizetésemet, mi fel akarjuk oszlatni a pártjukat, de mi voltunk az elsők“ – mondta Slota, és hozzátette: örömmel válna meg egyhavi fizetésétől, ha a főügyészség megszünteti a pártot, mely „egyértelműen Szlovákia ellen van“.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.