BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zöld szempontból átminősített hibrid autók

Módosultak a gépjárművek környezetvédelmi osztályba sorolásakor alkalmazandó szabályok – értesült a Világgazdaság. A módosítás lényege, hogy a hibrid hajtású járműveket ezentúl az 5. környezetvédelmi osztálynál magasabba kell besorolni, amenynyiben a meghajtó belső égésű motor legalább Euro 3-as besorolású. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) rendeletének módosítása azonban nem jár együtt a regisztrációs adó emelésével, vagyis a hibrid járművek esetében a változás csak a közlekedés-műszaki besorolást érinti, az adójogi minősítést nem.

Mindebből következik, ha a hibrid meghajtású gépjármű műszaki adatlapján a közlekedési hatóság a 2009. július 20. után hatályos szabályok szerint az 5. környezetvédelmi osztálytól eltérő (magasabb) besorolást rögzít, azt a regisztrációs adó megállapításánál nem lehet figyelembe venni. Tehát a környezetvédelmi osztály szerinti besorolásban továbbra is a KHEM-rendelet 2007. február 5-i állapota az irányadó: ez minden hibrid meghajtású gépjárművet az 5. környezetvédelmi osztályba sorol, amelyhez a regisztrációs adóról szóló törvény egységesen 190 ezer forint regisztrációs adót ír elő.

A törvény mellékletében meghatározott adómérték-csökkentést (az úgynevezett avultatást) az általános szabályok szerint kell a 190 ezer forintos adómértékre alkalmazni. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.